Egyéb kategória

Motiváló történetek arról, hogy a munka és a párkapcsolat igenis összeegyeztethető

Sajnos nem mindenkinek olyan szerencsés a munkaideje, hogy az 8 órakor kezdődjön és 16-kor fejeződjön be. De talán azoknak a legrosszabb a helyzetük, akiknek az előnytelen beosztású vagy épp mértékű munkájuk mellett még a párkapcsolatukra is komolyan ügyelniük kell. Nem szabad legyinteni e probléma felett sem, éppen ezért nézzük meg, mit tanácsolnak azok, akik már összhangban tudják tartani a szerelmi életüket a foglalkozásukkal.

vous - 2017.01.10.
Motiváló történetek arról, hogy a munka és a párkapcsolat igenis összeegyeztethető

Whitney egy ismert és elismert amerikai bőrgyógyász, feleség és édesanya:

„A mi sikerünket a 12. házassági évfordulónk bizonyítja. Az egyikünk foglalkozása orvos, míg a másikunk sikeres vállalkozó, így el lehet képzelni, milyen időbeosztással létezünk. A sikerünk titka talán három dologban rejlik, az egyik, hogy nem negatívan, hanem épp ellenkezőleg, pozitívan éljük meg a feszített tempót. Ettől a sok elfoglaltságtól csak nő a motivációnk, az energiaszintünk. A második és talán a leglényegesebb dolog, hogy folyton nevetünk, és odafigyelünk arra, hogy megnevettessük a másikat. Itt nem csak a tréfákra kell gondolni, néha például csinálunk családi táncesteket, melyeken igazán kiereszthetjük a gőzt, és csak a mókáról szól minden. Az utolsó dolog pedig a támogatás, elcsépelten hangozhat, de tényleg jóban-rosszban ott vagyunk a másiknak, nemcsak élettársak, hanem egymás legjobb barátai is vagyunk.”

Objektum doboz

Kathryn író, és mellette a jógázás szerelmese is:

„A mi helyzetünk annyival talán könnyebb, hogy szakmabéliek vagyunk, tudjuk, 'mi a dörgés' a másiknál. Mindketten írók vagyunk – főállásban –, rengeteget tudunk segíteni a másiknak, plusz sok időt töltünk együtt még munka alatt is. Például beülünk kettesben egy kávézóba, de közben tesszük a dolgunkat. Viszont ami otthon, naplemente után tilos: telefonozni vagy laptopozni. Helyette mehet a főzés, a filmnézés, a közös program.”

Objektum doboz

Megan a saját cége vezetője:

„Mindketten rengeteg időt fektetünk a karrierünkbe. Nekem szerencsés a helyzetem, hisz a saját cégemet irányíthatom, ám nem az a fajta főnök vagyok, aki szeret otthon lazsálni, míg az alkalmazottai güriznek. A párom pedig művész, általában rengeteget gyakorol egy-egy fellépése előtt. Van, hogy szinte alig találkozunk, de egy napot mindig kitűzünk egy héten, mely szent és sérthetetlen. Olyankor csak egymásra koncentrálunk, otthon pihenünk. Számunkra tehát az a fontos, hogy az a kevés kis együtt töltött idő minőségi legyen.”

Objektum doboz

Ajánlott cikkek