„Akik szeretnek ölelni, azoknak ez a Paradicsom” – Kipróbáltam a legtüzesebb latin táncot, a tangót Sarkadi Nikolett

„Akik szeretnek ölelni, azoknak ez a paradicsom” – Kipróbáltam a legtüzesebb latin táncot, a tangót

Tánc ölelésben. Mindössze ennyivel leírható a legtüzesebb latin tánc, a tangó. Mivel mai napunk témája a téli láng, a szerkesztőségben úgy döntöttünk, kicsit felforrósítjuk a hangulatot, és fotósunkkal, Annával ellátogattunk egy tangóórára.

Megvan az a jelenet a Szex és New Yorkból, mikor Charlotte-nak nem jut pár a táncórán? Na, én pontosan így éreztem magam, mikor beléptem a Budai Tangó Club tánctermébe. Körbenéztem, és csak párokat láttam. Gondolhatjátok, milyen volt, amikor egyedül kezdtem el gyakorolni az „egymásra hangolódást”. Ekkor jött képbe rapid táncpárom, Tamás, aki hamar a segítségemre sietett, és végigtáncolta velem az órát.

Forrás:
Kerepeczki Anna

Bár a „táncolta” egy kissé túlzás, ugyanis az órán nem is táncoltunk. Igen, ez engem is pontosan annyira meglepett akkor, mint most titeket, elvégre egy táncórán voltam. A táncolás helyett azonban egészen mást csináltunk. Azt, ami valójában a tangó alapja.

Ölelkezve sétáltunk. Egymásra hangolódtunk. Megéreztük a másikat.

Megjegyzem, ez kezdetben elég fura volt számomra, hiszen nagyjából fél perce mutatkoztam be a páromnak, akit máris át kellett karolnom, és hagynom, hogy ő vezessen, míg én behunyom a szemem.

Forrás:
Kerepeczki Anna

Ez azonban óra közben teljesen elmúlt. A kezdeti megilletődöttség hamar elszállt, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy nem figyelek semmi másra, csak a zenére és a páromra. Nem aggódom azon, hogy nem ismerem a partnerem, vagy azon, hogy jól nézzek ki Anna fotóin, de már az sem izgat, ha netán a párom lábára lépek. Akkor csak az számított, hogyan mozgunk ketten együtt.

Ám míg én csak belekóstoltam a tangóba, tánctanárunk, Budai László már több mint két évtizedes táncosmúltat tudhat maga mögött.

Most biztosan azt gondolnátok, hogy László gyermekkora óta táncol és versenyez, ám ez nem így van. Már egyetemista volt, mikor egy barátnője unszolására beiratkozott táncórára. (Így az egyik bennetek motoszkáló kérdésre szerintem már választ is kaptatok: simán elkezdhettek tangózni felnőttként, még akkor is, ha komolyabban szeretnétek vele foglalkozni.)

Akkor színpadi táncot tanult, azonban nem sokkal később berobbant a Dirty Dancing, és Lászlót is magával ragadta a salsaőrület, ami végül a tangóban csúcsosodott ki. De vajon miért pont abban?

„Akik szeretnek ölelni, azoknak ez a Paradicsom” – Kipróbáltam a legtüzesebb latin táncot, a tangót Sarkadi Nikolett

„Elvégeztem egy moderntáncpedagógus-képzőt 25 évesen, később egy koreográfusképzőt is. A mai napig főként oktatással és koreografálással foglalkozom. A Nemzetközi Divattánc Szövetség (IDO) versenyzője voltam, most pontozója vagyok. Vezetője és koreográfusa vagyok az Argentin Tangó Táncszínháznak, és elnöke a 2004-ben megalakult Tangó Táncszínház Egyesületünknek. A legutóbbi önálló darabjaimat nagy sikerrel játszottuk a Nemzeti Táncszínházban. Célom az argentin tangó megismertetése tanfolyami, színházi és klub szinten amatőrökkel és profikkal egyaránt.”

Szeretem benne a férfit, a nőt. Az ölelést. Szeretem benne a flowt-t. Szeretem benne a tiszteletet, a mélységét, ami átfolyik rajtunk. A dinamikáját, a halál lassúságát és az iszonyatos gyorsaságát. Szeretem, hogy ketten csináljuk. Szeretem, hogy megtörténhet. Szeretem, hogy ez egy terápia is lehet, ami a jelenben tart.

Forrás:
Kerepeczki Anna

De mindegy, hogy kivel táncolsz? Vagy fontos az is, hogy ki a partnered, és hogy mennyire tudtok egymásra hangolódni?

Mindegy, hogy kivel táncolok. A lehetőség, hogy vannak nők, akikkel a rezgésünk azonos, vagyis nem üti ki egymást, hanem egymást erősíti, az már jó.

A tangó maga a séta. A hab a tangóra pedig az ölelés.

Bevallom őszintén, nekem elsőre nagyon fura volt, hogy az órán nem tanultunk tánclépéseket, hanem lényegében csak ölelkezve sétáltunk. De gondolom, ez azért volt, mert nagyon fontos az egymásra hangolódás…

Igen. A legelső tangóórán ráadásul csak kulcsszavakat tanulunk. Hogy mi az önbizalom, a bizalom. Egymásra hangolódás, érintés, követés, vezetés. Tolerancia, gyengülés, erősödés. Ez a tangó alapköve.

latin tánc

Túlfűtött riszálás, huncut mozdulatok – Tiltott táncok a világban

Gondoltátok volna, hogy van olyan tánc, ami a mai napig tiltott valahol a világban? Bizony van! Emcsi azt is le meri fogadni, tud olyan táncot mutatni, illetve csak „írni” róla, amiről még nem is hallottatok.

Korábbi cikkét ide kattintva olvashatjátok el.

A tánctanításban mit szeretsz a legjobban?

Hogy formálni tudom a gondolatot, ami kialakul az emberekben a tangóról, a párkapcsolatokról, a zenéről és saját magukról. Az én gyakorlataim által betekintést kapnak magukba és – bár veszélyes – a partnerükbe is. Szeretem a megértés vonulatát.

Forrás:
Kerepeczki Anna

Kinek ajánlod a tangót?

Mindenkinek, kortól, nemtől függetlenül, főleg azoknak, akik már átéltek egy csalódást. Mert ők már magukba néztek, már tudnak magukkal foglalkozni. Akik csak „habcsókban” élnek, még nem tudnak magukkal foglalkozni.

Forrás:
Kerepeczki Anna

Akkor a tangó nemcsak a testünknek tesz jót, hanem a lelkünknek is, ugye?

Szép lábakat és szép tartást ad, de emellett például az improvizáció miatt fejleszti a gondolkodást is. Segít megismerni önmagunkat, segít abban, hogy merjük megérinteni a másikat. Segít, hogy ne legyen elvárásunk a másik felé. Ezt teszi a tangó.

Akik szeretnek ölelni, azoknak egy tangóóra a paradicsom.

Ha ti szerettek ölelni, nem úgy, mint Viola, és kedvet kaptatok a tangóhoz, még csatlakozhattok László és Pirity Andrea kezdő csoportjához, akikhez én is beálltam egy óra erejéig!

Dirty Dancing-emelést szeretne mindenki az esküvőn – Megtudtuk a tökéletes keringő titkát

Dirty Dancing-emelést szeretne mindenki az esküvőn – Megtudtuk a tökéletes keringő titkát

Az esküvő talán legszebb pillanata, mikor az ifjú pár a parkett közepére sétál, majd egymás szemébe nézve eltáncolják első közös táncukat. Ilyenkor a vendégek szája tátva marad, szemük sarkában pedig megjelenik egy könnycsepp – erre képes a bécsi keringő. Már biztosan ti is elképzeltétek, hogy milyen lenne számotokra a tökéletes nyitótánc, amihez kell a tökéletes koreográfia is.

Kattintsatok ide korábbi cikkem folytatásáért!