Egyéb kategória

5 dolog, amit csak azok érthetnek, akik nem bírják az alkoholt

Két korsó sör után már dőlnétek is be az ágyba, minden buli után két napig regenerálódtok és akár két feles is elég ahhoz, hogy Zacher Gábor ébresszen titeket a toxikológián? Akkor ez a cikk nektek szól! 

vous - 2017.02.26.
5 dolog, amit csak azok érthetnek, akik nem bírják az alkoholt

A középiskolás és kora egyetemista éveim alatt nem telt el hétvége (vagy épp hétköznap) anélkül, hogy ne mentem volna bulizni vagy csak meginni egy-két sört a többiekkel. Aztán idősebb lettem és egyszercsak valami eltört – amíg régen akár délelőtt tízkor is kapható voltam egy vodkaszódára, ma már azt is kétszer meggondolom, hogy kéthavonta egyszer elmenjek szórakozni. Egyszerűen nem bírja már a szervezetem, valószínűleg azért, mert régen túltoltam, de az is lehet, hogy szimplán csak megöregedtem. Tudjátok, nem az számít, hány évesek vagytok valójában, hanem az, hogy mennyinek érzitek magatokat – na, én a legtöbbször olyan 40 és 60 közöttinek.

Elvileg a nők szervezete sokkal nehezebben bontja le az alkoholt, ezért is van az, hogy mi sokkal kevésbé bírjuk a gyűrődést – ezért egyébként a szervezetünk ALDH-I-hiánya tehető felelőssé. De lássuk, mit is kell átélnie azoknak, akiket hozzám hasonló nyomorúsággal vert meg az élet! 

Objektum doboz

Egy sör nem sör, kivéve nektek. Ti vagytok azok, akik már az első pár korty után érzik, hogy még a leggyengébb ital is a fejetekbe száll, ezért ugyanazt a korsót szorongatjátok egész este. Ennél már csak az rosszabb, amikor véletlenül – figyelmetlenségből vagy a csoportnyomásnak engedve – a kelleténél több is lecsúszik. Ilyenkor már aznap este tudjátok, hogy a másnap borzalmas lesz, ezzel pedig még az addigi, viszonylag jó hangulatotokat is lerontjátok magatokban. 

Nem lesz jobb kedvetek, ha isztok, sőt! Tök jó a hangulat, elbeszélgettek mindenkivel, aztán eljön az a bizonyos X-edik ital (ami mondjuk az én esetemben kb. a harmadik) és rátok tör a totális fáradtság, kedvetlenség vagy legrosszabb esetben a hányinger. Látjátok, hogy a többiek még csak most jönnének bele a bulizásba, ti viszont csak egyre tudtok gondolni: mennyivel jobb lenne most otthon…

Objektum doboz

Elképzelhetetlen, hogy úgy menjetek el inni, hogy másnap dolgotok van. És nem csak akkor, ha tudjátok, másnap korán kell kelni: ha akár mondjuk délutánra elígérkeztetek valahova, az esti bulizás kilőve, mivel úgyis tudjátok, hogy meg sem tudtok majd mozdulni a másnaposságtól egészen estig. 

A kötelező felesezés és az azt körülvevő tortúra. Minden buli csúcspontja a nagy, közös koccintás, amit mindenki annyira vár, leszámítva titeket. Ilyenkor muszáj gyorsan kiosonni a mosdóba vagy kitalálni valami kamuindokot, hogy hazamehessetek, legrosszabb esetben meg bepánikolni és meginni az egészet. Ennél pedig már csak az a rosszabb, amikor megérkezik a Házipálinkás Ember. Tudjátok, aki mindig bizonygatja, hogy az ő családi főzetüknél egyszerűen nincs finomabb és ezért mindenkinek MUSZÁJ innia belőle egy kört, de ti már a szaga alapján érzitek, hogy ezután garantált lesz az estig tartó hányinger. (Ugyanitt: kóstolt már amúgy valaha valaki finom házipálinkát?) 

Objektum doboz

A másnaposságra kitalált praktikák nem érnek semmit. Citromos víz? Kávé? Uborkalé? Gyorskaja? Ezeket általában mindig olyan emberek javasolják, akik nem tudják, mi az az igazi másnap. És ha már itt tartunk: ha szerencsések vagytok, megússzátok egy laza, egynapos rosszulléttel és nem kell még harmadnap is a meggondolatlan alkoholizálást nyögnötök.

Mondjuk szerencsére a dolognak vannak előnyei is: mivel így szinte semmit nem költötök az este folyamán, mindig marad pénz taxira, késő esti pizzázásra és másnap életmentő kajarendelésre. Ezen kívül pedig olyan szerencsés helyzetben tudhatjátok magatokat, hogy igazából nem is kell pia ahhoz, hogy jól érezzétek magatokat – és most komolyan, kell ennél több?! 

mojzes-nora-az-alkoholt-tilalomtol-a-fektelen-bulizasig-avagy-igy-buliztak-a-20-as-evek-fiataljai2

2 hónapja nem ittam alkoholt – Elárulom, mi történt velem

Nyári meccsnézés a rekkenő hőségben. Kellemes baráti vacsora a szabad ég alatt. Őrületes buli a kedvenc együttesed koncertjén. Vizsgaidőszak utáni lazítás. Kemény melós nap utáni lazítás. Ünnepek. Szülinapok. Névnapok. Halloween, új munkát kaptam, felmondtam, előléptettek, összejöttünk, összeköltöztünk, eljegyeztek, szakítottunk. Péntek este. Csütörtök este. Hétfő este. Mindig van alkalom meginni egy pohár finom bort, egy jó hideg sört vagy ki mit szeret. Hát, ebből lett elegem.

A cikk folytatásáért kattintsatok IDE! 

Ajánlott cikkek