„Megszakadt volna a szívem, ha valamiről pusztán a helyhiány miatt kellett volna lemondanom” – mit tegyünk az örökségünkkel?

Ahogy idősödünk, úgy korosodnak körülöttünk rokonaink is: nagyszülők, szülők, nagybácsik, nagynénik. Így sajnos ha bármi történik velük, az életük folyamán felhalmozott/gyűjtögetett személyes tárgyaik – vagyis az örökségünk – előbb-utóbb hozzánk kerülnek. De az is lehet, hogy még azelőtt, hogy bármilyen családi tragédia történne, hiszen ahogy öregszik az ember, úgy mond le egyre több holmiról a fiatalabb generáció javára. Tudjuk, ez nem egy vidám téma, mindenesetre szeretnénk most nektek segíteni azzal, hogy leírjuk, mit tehettek az örökségetekkel: ha szeretnétek, visszautasíthatjátok-e, ha pedig nem mondtok le róla, mit tehetek azzal a rengeteg holmival, ami ilyenkor hozzátok vándorol.

Sajnos nekem van már tapasztalatom az örökséget tekintve. Itt és most persze nem a pénzügyi vagy ingatlanügyi helyzetre térnék ki, hanem a tárgyi hagyatékokr.! A nagyszüleim – apai és anyai ágon is – utolsó éveikben már inkább elajándékozták az ingóságaikat. Feleslegesnek tartották a sok „porfogót”, amit jobbra-balra pakolgattak csak, és időközönként persze portalanítottak. Már alig jelentettek nekik valamit, hiába nyert a papám anno serlegeket és egyéb díjakat. Ezekre elég volt neki emlékeznie, nem érezte szükségét, hogy egy tárgy juttassa az eszébe a szép emlékeket.

Ahogy én látom, idős korban már inkább az élmények és a család a legfontosabb, az unokák, akik a vasárnapi ebédet velük töltik, a reggeli kávé a szomszéd nénivel és a hosszas beszélgetések a múltról a gyerekkori barátokkal.

De nem csak a családomon belül tapasztaltam ezt. Volt olyan idősebb megrendelőm, akinek a lakást terveztem, és aki azt mondta, minél kevesebb csecsebecsét szeretne megtartani, és nem is akar újakat sem venni. Nem szeretne a gyerekeinek pluszmunkát okozni azzal, ha egyszer meghal, hogy nekik kelljen felszámolniuk egy emberöltőnyi holmit. Akkor teljesen ledöbbentett ez a gondolat, miközben ez a fajta előzékenység, következetesség valójában példaértékű.

A gyűjtögetés magasfoka – így ne essetek bele ebbe a csapdába!

A gyűjtögetés magasfoka – így ne essetek bele ebbe a csapdába!

Emlékeztek még azokra a műsorokra, amikben megszállottan gyűjtögető alanyokhoz kopogtattak be a műsorvezetők, és igyekeztek őket jó tanácsokkal ellátni, illetve segítettek nekik megszabadulni a feleslegesen bespejzolt holmiktól? Sajnos életünkben számtalanszor beleesünk mi is ebbe a hibába. Persze ezt most nem úgy kell érteni, mint ahogy kóros gyűjtögetőknél lenni szokott. Csak hogy „kicsit” túlzásba esünk valamilyen kedvencünk felhalmozásával. Ezek lehetnek ruhák, könyvek, parfümök, akcióhős-figurák, és ki tudja, még mik.

Tartsuk meg vs. engedjük el: hogyan érdemes dönteni az örökségről?

Mindig is imádtam a nagymamám holmijait, ízléses, minőségi, értékálló volt mind, a ruháitól kezdve a porcelánokon át a festményekig. Szerettem őket nézegetni, jó volt közöttük lenni, mígnem rám, a nővéremre és a nagynénémre maradt minden, az utolsó szögig.

Akkor az ő kis lakásában nem tűnt ez túl nagy mennyiségnek, de amikor arra került a sor, hogy felszámoljunk mindent, rádöbbentem, hogy a lakásomban sajnos nincs annyi hely, hogy mindent hazavihessek, amit szeretnék, de közben

megszakadt volna a szívem, ha valamiről pusztán a helyhiány miatt kellett volna lemondanom – úgy, hogy még csak nem is kerültek volna jó kezekbe.

Egy kicsi ide, egy kicsi oda

Mindent megtartottam, aminek hasznát vettem, és ami valóban funkcionális tárgy volt. Ilyenek például az edények, étkészletek, vázák és társaik. Amiből többlet volt, azt odaadtam azoknak a szeretteimnek, barátoknak, akinek jól jött. Sokkal könnyebb volt így lemondani róluk, hiszen tudtam, hogy jó kezekben lesznek, használni fogják, sőt újra is láthatom őket majd néha-néha.

A dísztárgyakkal ugyanez volt a helyzet. Ami nem fért már el nálam, és tudtam, hogy nagyon passzolna például egy-egy barátnőm otthonába, azt nekik adtam. Ha fontos nektek az egységes otthon képe, és nagyon nem passzolna egy adott tárgy a lakásotokba, ne féljetek lemondani róla, még akkor sem, ha gyerekkori emlékeket idéz bennetek. Nemcsak az elhunyttal, de veletek is beteljesítették a szolgálatukat, így legalább egy másik ember életében is szereplők lehetnek még.

Forrás:
depositphotos

Ha olyan tárgyakról beszélünk, amelyekről azt gyanítjátok, hogy nagy értékkel bírnak, legyen az egy porcelán vagy festmény, mindenképpen becsültessétek fel őket – lehetőség szerint több becsüssel is! –, mielőtt elajándékoznátok. Ha bebizonyosodik, hogy nagyobb értékkel bír, de nem ragaszkodtok hozzá túlzottan, próbáljátok meg eladni. Először érdemes baráti, ismerősi körben, ez sokaknak a megnyugtatóbb verzió. Ha úgy nem megy, bizományikban, bolhapiacokon vagy a neten tudtok próbálkozni.

Amitől nem szeretnétek megválni, de nincs rá szükségetek vagy rontja a lakás összképét, azt csomagoljátok be és tegyétek el. Az, hogy ebben a pillanatban nincs rá szükségetek, még nem azt jelenti, hogy később sem lesz. Ha nem is nektek, lehet, hogy másnak igen! Ezek a darabok akkor is jól jöhetnek, ha valami személyeset adnátok például nászajándékba. Biztos vagyok benne, hogy a barátaitok értékelni fogják, ha a családi ereklyék közül nekik szántok valamit.

A gyűjtögetés magasfoka – így ne essetek bele ebbe a csapdába!

A rendrakás művészete – egy módszer, amivel örökre száműzhetitek a rendetlenséget

Az emberiség szerintem két csoportra osztható: a rendimádókra és a rendetlenekre. Persze vannak időszakok, amikor az egyik halmazból átkerülünk a másikba. Egy időre. De ez nem hosszú távú, csupán pillanatnyi „elmezavar”, amit valamilyen belső vívódás idéz elő. Vajon az a képesség, hogy rendet tartsunk magunk körül, tanulható? Marie Kondo – a rendrakás koronázatlan királynője – szerint határozottan!

Írjatok listát, és készítsetek csoportokat

  • Egyet azoknak, amelyeket biztosan szeretnétek megtartani,
  • egyet azoknak, amelyekről tudjátok, hogy értékesek, vagy épp becsüsre várnak,
  • egyet azoknak, amelyekről tudjátok, hogy kinek adnátok oda szívesen,
  • egyet pedig azoknak, amelyeknek nincs már túl nagy értéke számotokra – eszmei pláne nem –, de más örülne neki. Ezeket a holmikat érdemes odaadni rászorulóknak, szeretetszolgálatoknak.

Ha mindent bekategorizáltok, már jóval könnyebb dolgotok lesz!

Ha lemondanátok az örökségetekről

Most joggal kérdezhetitek, hogy ki tenne ilyet, azonban nem is annyira meglepő, ha valaki így dönt. Ennek pedig több oka is lehet:

  • Olyannyira nem ápolt jó kapcsolatot az elhunyttal, hogy csak rossz emlékeket idéznének számra ezek a holmik.
  • Az elhunyt rokon külföldön élt, és olyan sokba kerülne a hagyaték hazaszállítása, hogy azt nem tudja az adott személy megfizetni.
  • Ha semmilyen eszmei értéke nincs az örökös számára a megörökölt holmiknak, vagy mert olyan helyen él, ahol nem tudná elraktározni a hagyatékot, és nem is tudja másra átruházni.

Lemondás vs. visszautasítás

Az örökségről le lehet mondani, emellett pedig vissza is lehet utasítani, azonban a kettő nem ugyanaz, és az sem mindegy, mikor teszitek meg!

Ha lemondanátok az örökségetekről, akkor azt a következőképpen tehetitek meg: előre, írásbeli szerződést kell kötnötök az örökhagyóval – ha a törvény szerint ti lennétek a jogos örökösök. Ezt részlegesen is megtehetitek, vagyis ha az örökség egy részéről mondanátok csak le.

Ha nem szeretnétek az elhunyt után örökölni, minden további nélkül visszautasíthatjátok, így ha hivatalosan nincs örökös, a vagyon – törvényes örökösként – az államra száll.

A visszautasító nyilatkozatot csak akkor adhatjátok be, ha az öröklés már megnyílt, vagyis csak halálozás után, és így is csak akkor, ha korábban nem mondtatok le a visszautasítási jogotokról.

Ha másnak a javára szeretnétek lemondani az örökségetekről, ezt is megtehetitek, azonban ez ajándékozásnak minősül, ami után illetéket kell fizetnie a „megajándékozottnak” – hacsak nem tartozik illetékmentes körbe. Ahhoz tehát, hogy valaki javára lemondjatok a hagyatékról, az illetőnek is el kell fogadnia a döntést, és bele kell egyeznie.

Az öröklési és az ajándékozási jogszabályokról és illetékekről itt olvashattok bővebben.