Egyéb kategória

Az Igazából szerelem új forgatási fotója az eddigi legnagyobb kedvencünk

Már csak hetek kérdése, és megnézhetjük az Igazából szerelem rövidke folytatását. Az elmúlt időszakban már egy-két izgalmas infó kiderült a második részről, de a mostaninak örülünk talán a legjobban!

vous - 2017.03.09.
Az Igazából szerelem új forgatási fotója az eddigi legnagyobb kedvencünk

Az Igazából szerelem folytatásával kapcsolatban már kiszivárgott egy-két részlet, például hogy két kedvenc szerelmespárunk a második részben is együtt marad, és az is, miért nem fognak megemlékezni Alan Rickmanről. Ahogy azt már megírtuk, egy kérdésre viszont mindenképpen szeretnénk választ kapni: mi lett Markkal és Juliettel?

Most egy új forgatási fotóból kiderült, mi a helyzet. Hiába telt el 13 év, Mark még teljesen odavan Julietért, sőt, nagyon úgy fest, hogy az ikonikus, kedvenc jelenetünket is megismétlik.

Objektum doboz

Viszont a szövegből azért sejthető, hogy Juliet és Peter azóta is együtt vannak, sőt, egy másik kép miatt szintén erre tudunk következtetni.

Objektum doboz

Azért kíváncsiak vagyunk, ezúttal mi lesz a sztorijuk vége: vajon ugyanúgy zárul, mint az első rész, vagy most lesz benne egy fordulat?

És még egy plusz fotó: a két színész, Andrew Lincoln és Chiwetel Ejiofor

Objektum doboz

Ajánlott cikkek