Egyéb kategória

„Öltözz fel rendesen!” – mondatok, amit anyáink mondtak nekünk, de nem vettük komolyan

Anyukátok tudta ám, hogy mi a dörgés. Nagyon bölcs volt, de mi tiniként csak azt hittük, hogy valamilyen szülőnevelő könyvből szedi azokat a bizonyos mondatokat, amik hallatán csak úgy néztünk rájuk hogy na, persze.

vous - 2017.05.21.
„Öltözz fel rendesen!” – mondatok, amit anyáink mondtak nekünk, de nem vettük komolyan

Aztán mikor felnőttetek, akkor jöttetek rá, hogy na, igen. Lehet, hogy jobb lett volna, ha hallgattatok volna rá. Mert mutterka jól megaszonta már akkor is, hogy…

Ne festessétek a hajatokat

Fiatalon még hajlamosak voltatok azt hinni, hogy a szépség, az egészség és a test nem mulandó, pedig de. Huszonéves korotok végén pedig, mikor a fodrászotoknál ültök, hogy kiszedessétek a hajatokból a makacs feketét, vagy kitartóan imádkoztok a hajhagymák istenének, hogy ugyan nőjenek már gyorsabban a hajszálaitok, túlzás lenne azt mondani, hogy nem adóztok sűrű bocsánatkéréssel anyukátoknak. Mert. Ő. Megmondta. Igaza volt.

Mondjuk ezt elfelejtitek ismét, ha lenőtt a hajatok végre, és szembe kerültök egy brutálszép színnel. (Bocsi, anyu!)

Objektum doboz

Nem kell mindenhol ott lennetek

Se társasági eseményen, és még az összes buliban sem. Márpedig én emlékszem, ki tudtam borulni, ha egy bulira nem mehettem el, mert ott volt az ügyeletes Nagy Szerelem. Pedig nem voltam egy lázadó alkat. Annyira. Mindenesetre a mai fejemmel úgy gondolom, elég lett volna a felére elmenni. Persze, akkoriban ebbe belehaltam volna, folyton attól féltem, valamiről lemaradok. Mondjuk nem tudom, mit vártam: az egyik bulira beüget vajszínű paripán a hercegem?

Objektum doboz

Aludj, ameddig megteheted

Hát. Igen. Akkor az éjszakázások meg se kottyantak, nem is értettük, mire fel ez a szöveg. Erre ma meg sírni tudnánk, ha úgy alhatnánk, mint régen az oviban: minden délután.

Objektum doboz

Nem kell sietni sehova

Nagyon felnőttek akartunk lenni, és komolyak. Mindent szépen sorban akartunk: az első csókot, az első szexet, a szerelmet, az esküvőt, a gyereket, a karriert, a mindent. Úgy éreztük, hogy mindjárt elrohan mellettünk az élet, úgyhogy mindent ki kell próbálni, meg kell csinálni. Mert csak akkor leszünk felnőttek.

Pedig semmiről se késtünk volna le akkor se, ha mindezek csúsznak pár évet.

Objektum doboz

Az idő minden fájdalomra gyógyír

Nem hittük el, miközben a kudarcba fulladt szerelmek után zokogtuk tele a párnát könnyekkel. Pedig piszkosul igaza volt. Elmúlt, túléltük. És még csak nem is egyszer.

Objektum doboz

Öltözzetek fel rendesen

És ezalatt azt értette, hogy legyen rajtatok kevesebb műanyag, a szoknyátok hossza pedig érhetne legalább a térdetek fölé kicsivel. Felnőttként borzongást vált ki bennem, mennyi kényelmetlen göncöt bírtam hordani tinikoromban.

Ma prioritást élveznek a kényelmes darabok.

Objektum doboz

Ajánlott cikkek