Hasedzés

Mindegy, milyen ruhában sportoltok, de valójában mégsem

Remélem, nem vagyok/voltam egyedül azzal az érzéssel, amikor elkezdtem edzeni annak idején, hogy valahogyan ki kell néznem edzés közben. Nekem ez olyan alap volt, pedig tudom, nem feltétlen az számít, hogy miben edzetek.

A saját tapasztalatom ugyanis azt mutatja, hogy mindegy, miben edzetek, a kutya sem figyeli, mindenki próbál túlélni két lábkitolás között. Számomra az öltözés inkább arról szólt, hogy jól érezzem magam a bőrömben az edzőteremben is. Akkor is, ha van rajtam némi takargatnivaló.

Forrás:
Depositphotos

Ám az első kísérletekből megtanultam néhány aranyszabályt, amit most megosztok veletek is. Mindegy ugyanis, mennyire menőn néz ki egy-egy póló vagy nadrág, van, ami ennél sokkal fontosabb. Például:

Mert egyáltalán nem lehet koncentrálni a feladatok helyes kivitelezésére, ha közben folyton fognotok kell a nadrágotokat, vagy ha tudjátok, hogy mindenki belát a pólótok alá plank közben. És hát igen, jó, ha cuki a sportmelltartó, de legyen kényelmes is, a cipő pedig tartsa a lábat úgy, ahogy kell. 

Forrás:
Depositphotos

Ettől függetlenül igenis lehet csinosan kinézni az edzőteremben, megdobja az önbizalmat, pláne, ha már látjátok is, hogy formásodtok, és nem a ruha visel titeket, hanem ti viselitek a ruhát.

A mai sportos darabokban pedig az a jó, hogy iszonyú jól variálhatók, tényleg csak rajtatok és a fantáziátokon múlik, hogyan teszitek azt.

Merjetek különlegesek lenni!

Ehhez nem kell csillámporban megfürödnötök, csak válasszatok olyan darabokat, amelyekben megbújik a ravaszság. A felsőtök lehet csomózott, de akár a sima pólótokra is köthettek egy csomót. Szintén feldobja a szettet egy különleges pántmegoldású sportmelltartó is, vagy egy olyan nadrág, amin szokatlanul futnak a minták.

Rétegezzetek!

Akár pólót pólóval kombináltok, akár sportmelltartót bő ujj- és nyakkivágású felsővel, a hatás garantáltan menő lesz. Én például egy tapadós top fölé viselek átlátszó anyagú pólót. Ez egyébként klasszul ápol és eltakar, míg el nem jön a feszes test ideje (ez ugye, mindenkinek mást jelent).

Az örök jolly joker: az egységes megjelenés

Soha nem lőhettek mellé a standard, összeillő, szürke-fehér-fekete, esetleg egy kis színkombóval. Egyszerű, de nagyszerű választás!

Bátran a színekkel és mintákkal!

Nem kell visszafognotok a vagány éneteket a teremben sem, bátran dobjátok ki a szürke és a fekete színt az outfitetekből, és helyette válasszatok mintás, színes darabokat

Forrás:
Depositphotos

Elő az élénk cipőkkel!

Nekem egy rikító barackszínű cipőm van, amit elsősorban azért választottam, mert kényelmes. Ám később rájöttem, hogy klasszul feldobja a fekete, egyszínű szettem, így erre bátorítalak benneteket is: válasszatok élénk színű cipőt!

Motiválódjatok feliratos pólókkal!

Elvégre mivel fejezhetnétek ki az elszántságotokat, mint egy pólóval, ami hirdeti a gondolataitokat?

Főszerkesztőnk, Eszter is belevágott a személyi edzésbe, hogy Wonder Woman váljon belőle. Kifaggattam, mi lapul a gondosan megtervezett gardróbjában, amit edzéseken visel:

mengyan-eszter-szemelyi-edzo

„Általában két sportmelltartót, két felsőt használok edzéshez felváltva. Az egyetlen nadrágom kibírja a heti két alkalmat. Egyszer azonban nem volt időm kimosni, így a hét eleji edzésre egy tízéves, bőszárú, pamut futónadrágban mentem el. Szerintem SOHA annyi csaj nem volt az edzőteremben. Ha csak pasik lettek volna, nem zavart volna, hogyan nézek ki, de a csajok a szuper szettjeikben... :D

Mindenkit más motivál, én például jobban érzem magam az edzéseken, ha egy jó sportruha van rajtam. Ha valaki elkezd edzeni, nem kell bevásárolnia a legszuperebb sportruhákból (kivéve sportmelltartó), de időközönként – motivációként – vehet azért magának egy-egy darabot.”