Egyéb kategória

„Egy gyűrű egy életre szól” – a nagy Ő után ideje megtalálni a tökéletes eljegyzési és karikagyűrűt

A VOUS sztárszerzője és egyben arca, Takács Nóra július második hétvégéjén mondta ki a boldogító igent. Olvasóink és egyben Nóra rajongói kíváncsian kísérték végig a készülődés minden pillanatát, de a legnagyobb érdeklődést a ruha után talán az eljegyzési gyűrű keltette. Nem is meglepő, tegyük a kezünket a szívünkre: melyik nő ne szeretne egy szép eljegyzési, majd karikagyűrűt? Az idei trendekről és igényekről Molnár Zsófia Dóra ékszertervezőt faggattam. 

vous - 2017.07.11.
„Egy gyűrű egy életre szól” – a nagy Ő után ideje megtalálni a tökéletes eljegyzési és karikagyűrűt

Az amerikai álom

Hála a tömérdek mennyiségű hollywoodi filmnek, jó néhány éve már, hogy itthon is az úgynevezett szolitergyűrű a legsikeresebb. A szolitergyűrű általában egy hangsúlyos kőből vagy gyémántból áll, amit esetleg kisebb kövek is körülvesznek. Ezek a gyűrűk legtöbbször fehéraranyból készülnek, a közepén egy hozzá passzoló fehér, kerek gyémánttal kiegészülve. Egy igazi klasszikus darab, ami egy életen át tartó szerelem lehet, köszönhetően annak, hogy kinézetét a koncepciót kivéve semmilyen „trend” nem befolyásolja. 

Molnár Zsófia, a Sophie Molnar Design megálmodója elmesélte, idén amellett, hogy továbbra is a klasszikus köves eljegyzési gyűrű a legnagyobb trend, egy kis bátorságot vél felfedezni a vásárlókban. 

A 2017-es eljegyzési gyűrűknél megfigyelhető, hogy egyre bátrabban választanak a hétköznapitól eltérőbb összeállításokat. Idén hódít a kék-fehér kombináció, amibe gyémánt helyett általában akvamarin kerül. De népszerű drágakő a smaragd is.

600

Sophie Molnar Design

A Sophie Molnar Design ékszerei kiváló minőségű drágakőből, egyedi design alapján, kézzel készített darabok. A minőségi drágaköveket a diplomás drágakőszakértő, Molnár Zsófia Dóra személyesen választja ki, vizsgálja meg és szerzi be közvetlenül az eladótól, a világ minden pontjáról. Az ő tapasztalata biztosítja az ékszerek minőségét és egyediségét.

Tudjatok meg még többet a márkáról ITT!

Eljegyzési gyűrű pipa – jöhet a karikagyűrű!

Az eljegyzési gyűrűhöz hasonlóan a karikagyűrű kiválasztásánál is egyre inkább bevállalósabbak a párok. Habár a legnagyobb sikernek továbbra is a pavé karikagyűrű (egyszerű karikagyűrű kisebb, egyforma méretű kövekkel kirakva) örvend, a vásárlók egyre jobban az egyediségre törekednek. A pavégyűrű amellett, hogy könnyen párosítható az eljegyzési gyűrűhöz, az elegáns és letisztult stílust képviseli. Pont ebben rejlik a játékossága is, aminek köszönhetően könnyen személyre szabhatja a pár. A gravíroztatás helyett manapság leginkább a kövek számával vagy színével érdemes játszani, ezáltal ugyanis egyedivé, személyesebbé tehető egy gyűrű. Gondoltatok már arra, hogy 17 darab apró kő arra emlékeztessen, hogy 2017-ben volt a nagy nap? De akár a férjet és a feleséget is jelképezheti egy-egy, a többitől eltérő színű kő.

Zsófi egyébként hozzátette, nemcsak a menyasszonyok, a vőlegények is egyre bátrabban választanak, például faragott vagy rózsaarany karikagyűrűt is akár.

Forrás:
Depositphotos, Sophie Molnár Design

A jövő év a színeké

Zsófi 2018-as karikagyűrű-kollekciójának munkálatai jelenleg is folynak, de egy kicsit mesélt legújabb terveiről: „A 2018-as, Stardust nevű karikagyűrű-kollekciót leginkább a rendezetlen káosz jellemzi majd.”

Azok, akik gyűrűkeresésben vannak, ősztől egy három részre osztható kollekciót csodálhatnak meg. A Stardust kollekcióban természetesen megtalálható lesz a fehérarany gyűrű, amelyet gyémánttal párosítanak, de emellett megjelennek a sárgaarany darabok is, zafírral, smaragddal díszítve, valamint a rózsaarany kedvelői is megtalálhatják kedvencüket: lila, rózsaszín vagy fehér kövekkel dekorálva. 

Fő a bátorság

Trendek ide vagy oda, mind az eljegyzési, mind a karikagyűrű a pár ízlését kell, hogy tükrözze – éppen ezért is biztat mindenkit a bátorságra Zsófi.

„Fontos, hogy merjenek bátrak lenni, ne hagyják, hogy a trendek befolyásolják a döntésüket.

Egy gyűrű egy életre szól, pontosan ezért fontos, hogy a kiválasztásánál benne legyen az illető stílusa, személyisége, ízlése. Ha ez színes köveket jelent, akkor merni kell színes köveket választani.

Ajánlott cikkek