Egyéb kategória

Újrakezdés 23 évesen? – Egy Y generációs vallomása

„Teljesen egyértelmű, hogy totál hibbantnak nézett minden ismerősöm – beleértve a családomat és a páromat is –, amikor közöltem, hogy új életet kezdek. Elengedek mindent, amiért tanultam, amiért melóztam, és belevágok valami másba, valami újba” – kezdi történetét Virág, aki a VOUS vendégszerzői felhívására jelentkezett. A következő sorokban Deák Virág történetét olvashatjátok.

vous - 2017.07.25.
Újrakezdés 23 évesen? – Egy Y generációs vallomása
vendégszerző VOUS

Legyél te is a VOUS vendégszerzője!

Van jó témátok? LEGYETEK A VOUS VENDÉGSZERZŐI!

A VOUS-lányok olvasói cikkeket keresnek, segítsetek megtalálni a legjobbakat! 😉 Ha szívesen kipróbálnátok magatokat vendégszerzőként, van olyan történetetek, amit megosztanátok más nőkkel, akkor eljött a ti időtök!

A részletekről mindent megtudhattok ITT.

Az egész úgy kezdődött, hogy a gimi végén sehogy sem láttam a jövőt. A baráti társaságommal jól éreztem magam, a szüleim mindenben támogattak, sok minden érdekelt, de úgy igazán semmi sem fogott meg.

Fogalmam sem volt, más hogyan tudja eldönteni, mit akar csinálni élete hátralevő részében. Meg aztán miért csinálnám ugyanazt ötven évig?

Végül a lehetőségek végtelen tárházából az óvodapedagógus szak és a földrajztanár került ki győztesen, ez utóbbira jelentkeztem. Ma már tudom, hogy egy tipikus Y generációs vajúdás vette kezdetét az érettségim kézbevételekor, 2012 tavaszán. A sztori innen kezd izgalmas lenni.

Helló, egyetem! Jövök! 

Felvettek az egyetemre, ráadásul az ELTE-re, aminek a nevét hallva sokan nagyjából fejet hajtottak előttem. Élveztem azt, hogy a campuson vagyok, az előadásokat, a sok idegen embert, a hatalmas tereket, Budapestet – mert a történethez hozzátartozik, hogy egy kis vidéki városból származom. Élveztem azt a mérhetetlen kulturális sokkot, ami az első hónapokban ért. Aztán persze amikor ez az egész csilli-villi, rózsaszín álom csendesült, rájöttem, hogy nekem ez nem megy. Sorra buktam a vizsgákon, nem mentek a zh-k…

Így egy évvel az érettségi megszerzése után úgy döntöttem, hogy befejezem.

A családom először nagyon kiakadt, főleg, amikor közöltem, hogy pótfelvételin jelentkezem az egyik főiskola óvodapedagógus szakára, hazaköltözöm, és mindennap 3 órát fogok buszozni a suliig. Szeptemberben már az új főiskola padjában találtam magam, de hiába… Tudtam, hogy nem ez lesz álmaim hivatása – nem tudom, honnan, csak éreztem. Ettől függetlenül a három évet nagyon élveztem, sokat tanultam az emberekről és saját magamról, és benőtt a fejem lágya. Egy kicsit. Ezen mondjuk az is segített, hogy a fősuli utolsó évében diákmunkából magamat tartottam el, és erre igazán büszke vagyok. Nagyon vártam, hogy elkezdhessek dolgozni óvónőként.

Forrás:
Depositphotos

És már megint nem vagyok jó helyen…

Nyelvvizsga. Államvizsga. Diplomaosztó. Állásajánlat. Alig pár héttel a diplomaosztó után már egy budapesti óvoda nagycsoportjának óvó nénije voltam. Nagyon jó helyem volt, imádtam dolgozni, a kollégák kedvesek voltak, én pedig tele voltam lendülettel. De valahogy ugyanúgy éreztem magam, mint annak idején, az egyetemen: nem voltam jó helyen.

Itt nem a zh-kon való bukás, a vizsgák ismétlése volt a jel, hanem a sorozatos szakmai kudarcok, a fáradtság, a reményvesztettség – persze tudom, hogy ennek nagy része a tapasztalatlanságomból fakadt. Ezen az egészen az sem segített, hogy 6 hónap után átkerültem egy másik csoportba. Ott már két hét után tudtam, hogy nincs maradásom, mennem kell.

Hogyan tovább munka nélkül? – Dolgozd fel és lépj tovább!

Hogyan tovább munka nélkül? – Dolgozd fel és lépj tovább!

Kirúgtak a munkahelyetekről? Derült égből villámcsapás volt, vagy számítottatok rá? Mindegy is, hisz elvesztettétek a biztos állásotok, és talán még fogalmatok sincs, hogyan tovább. A VOUS viselkedéselemzője, Michaletzky Luca segít nektek, hogy könnyebben menjen az újrakezdés.

A cikk folytatásáért kattintsatok ide

Mennyi ideig tartott, míg meghoztam a döntést? 3 hónap, de sokkal előbb éreztem, hogy már csak sodródok az árral, a hétköznapokkal. Mit szólt a családom, a kollégáim? Féltettek és türelemre intettek. Volt, aki azt mondta: bírd ki – de én döntöttem, nem akartam „kibírni”. Egy nagyon jó lehetőség pottyant az ölembe, szinte a semmiből, és eget rengető ostobaság lett volna nem élni vele.

Most itt vagyok, váltottam. Tele energiával, dolgozom, kutatok, kiadták a mesekönyvemet, egyetemre járok – mert ez is belefér –, és nem mondom, hogy sosem leszek még egyszer óvó néni, mert nálam nem lehet tudni…

De ha valamikor a jövőben újra ürességet fogok érezni, újra fel fogok állni, belekapaszkodom az esernyőmbe, és hagyom, hogy tovább sodorjon a szél.

Ajánlott cikkek