Egyéb kategória

Vásárolunk, ha beledöglünk is

Környezettudatos fashion filmet készített egy független divatportál filmes stábja. A kisfilmet nevezik a Berlin Fashion Film Festival programjába.

vous - 2017.08.04.
Vásárolunk, ha beledöglünk is

„Valamibe meg kell halni, nem?”, „Szerinted tényleg majd egy fecske csinál nyarat?”, „Nekem nincs pénzem tervezői ruhákra”, „Értem, persze, hogy te ezt miért csinálod, de én nem bírnám. Meg nem is akarom.” – nagyjából ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal is találkozom, amikor kiderül, hogy a környezetvédelmet és a tudatosságot a divat oldaláról közelítem meg. Most éppen úgy, hogy októberig nem vásárolok – ennek akkor lesz egy éve.

Pedig a pazarlásunk tényleg fenyegető.

Augusztus 2-án volt a túlfogyasztás napja, vagyis az emberiség alig több mint hét hónap alatt elhasználta a Föld egy évre elegendő erőforrásait. Ez több mint sokkoló. Az pedig még inkább, hogy tavaly ez a nap augusztus 8-ra esett, 1997-ben szeptember végére, 1970-ben pedig december 23-án volt. A divatipar jelenleg a világ második legkörnyezetszennyezőbb iparága, nem véletlenül esik róla egyre több szó.

Nem én vagyok az egyetlen itthon, aki rendszeresen felhívja a figyelmet a fast fashion káros hatásaira. Vanyovszki Mária maga is túl van egy hosszú nemvásárlós időszakon. 2016-ban indította az asalon.hu-t, amely a magyar divattervezők átfogó adatbázisa, a kollekcióikról, bemutatóikról, üzletnyitásokról és egyéb eseményeikről folyamatosan beszámoló kétnyelvű magazin és hírportál.

„A divatot metaforikusan kiemelve fogalmazom meg azt az üzenetet, ami az alapja az asalon.hu oldalnak is. Hogy bár nem vagyunk egyformák, fogadjuk el és szeressük egymást! Tegyük jobbá világot! Környezetünkre figyeljünk! Ne vásároljunk feleslegesen! Támogassuk egymást! Válasszunk értéket helyi alkotóktól! És vigyázzunk a dolgainkra!” – mondja Mária, aki első filmjét készítette el egy lelkes stábbal.

A filmben magyar tervezők munkáit láthatjátok. Reméljük, Berlinben is úgy szeretik majd, ahogyan mi!

Objektum doboz

Ajánlott cikkek