Egyéb kategória

Máris megvan a „hülye nevű táska” utódja? Ott találjátok a szekrényetek legalján

Ha hiszitek, ha nem, máris kikiáltották a most menő Fjällräven táskák utódját. A legmeglepőbb, hogy ilyenetek tutira van. Ha nem nektek, akkor a barátnőtöknek vagy a testvéreteknek biztosan. Egészen elképzelhető, hogy 2018 legmenőbb hátizsákja ugyanis az Eastpak lesz.

vous - 2017.08.14.
Máris megvan a „hülye nevű táska” utódja? Ott találjátok a szekrényetek legalján

Mi ebből a tanulság? – tettem fel a kérdést a VOUS-lányoknak a szerkesztőségben. Stylist szerzőnk, Nóri egyből rávágta, hogy semmit sem szabad kidobni, pedig én arra gondoltam, hogy végre ők is érzik, amit én már évek óta: annyi idősek, hogy a divat körforgása lassan őket is utoléri. Egy ideje ugyanis az a szabály, hogy nagyjából 20 év után minden visszatér. Egyre gyakrabban tűnnek fel olyan darabok, amelyek a '90-es évek végére, 2000-es évek elejére voltak jellemzőek. Jön vissza a csípőnadrág és a 2000-es évek díváinak divatja,

miért pont az Eastpak ne térne vissza?

A kétzsebes, teafilter alakú klasszikust még ritkán látni divatfotókon vagy bloggerek hátán, de higgyétek el, nem kell sokáig várni arra, hogy mindenhol ezt lássátok.

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

cipo vans

Még több visszatérő darab

Ajánlott cikkek