Egyéb kategória

5 film, ami miatt várjuk az őszt – és a bekuckózást!

Bár a legtöbben még siratják a nyarat, vannak, akik kifejezetten örülnek a hidegebb évszak megérkezésének. Ha a falevelek színei, a kellemes levegő, a hétvégi kirándulások és a forró csoki gondolata nem elég, hogy tűkön ülve várjátok az őszt, ajánlunk néhány filmet, ami miatt megéri készülni az esti bekuckózásokra. 

vous - 2017.09.02.
5 film, ami miatt várjuk az őszt – és a bekuckózást!

Hegyek között – ha valami izgalmasra vágytok

Ígéretesnek indul a Charles Martin regényéből adaptált Hegyek között című dráma, a rendező, Hany Abu-Assad két korábbi filmje ugyanis már számos díjat bezsebelt. A főszerepben Kate Winsletet és Idris Elbát láthatjuk, akik egy repülőszerencsétlenséget követően együtt küzdenek a túlélésért. 

Objektum doboz

Az – ha napokig nem szeretnétek aludni

A szintén idei, szintén Stephen King története alapján készült A Setét Ttrony után szeptemberben érkezik a következő kultikus és egyben hátborzongató adaptáció. Az Az címet viselő 135 perces bohócos horror elég keménynek ígérkezik már csak azért is, mert a végső besorolás szerint 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Ha szeretitek a horrort, a bohócokat és Stephen King sztorijait, ez a film kihagyhatatlan számotokra!

Objektum doboz

Goodbye Christopher Robin – ha lélekben még mindig gyerekek vagytok

Októberben érkezik a mozikba a Goodbye Christopher Robin címet viselő film, ami a Micimackó megalkotójának életét mutatja be. A középpontban A.A Milne családi élete, fiával való kapcsolata, karrierje áll majd, ráadásul az életrajzi drámából kiderül, hogyan és miért is született meg a gyerekek nagy kedvence az első világháború után.

Objektum doboz

életem filmje

Magyar filmekre vágytok? Ezeket ajánljuk!

Kulturális szempontból a nyár az egyik legunalmasabb évszak, a fesztiválokon kívül nem nagyon történik semmi. Kiürülnek a városok, sehol egy jó kiállítás vagy klubkoncert, a mozik kínálatáról meg inkább ne is beszéljünk. Viszont hamarosan újra felpezsdül az élet! Azokat a magyar filmeket gyűjtöttük össze, amelyek miatt már most várjuk az őszt!

A cikk folytatásáért kattintsatok ide

Kingsman 2: Az aranykör – ha nevetnétek

Már az első Kingsman-film is nagy sikert aratott 2014-ben, a folytatástól pedig még ennél is többet várnak a kritikusok. Az előzetes szerint ezúttal még több humorral várja a nézőket a legújabb akár kémfilmparódiának is nevezhető mozifilm. És akkor még a szereplőgárdát nem is említettük: Colin Firth mellett olyan nagy nevek szórakoztatják majd a nézőket, mint Channing Tatum, Halle Berry és Julianne Moore.

Objektum doboz

A nemek csatája – ha igaz történetre vágytok

Emma Stone úgy tűnik, belejött az Oscar-gyártásba, legújabb szerepét ugyanis a sokan máris aranyszoborral díjaznák. A nemek csatája című életrajzi film főszerepében a hetvenes évek egyik legsikeresebb női teniszezője, Billie Jean King áll. A történet pedig a híres '73-as nemek csatájaként elhíresült teniszmeccset mutatja be. Érdekesnek ígérkezik, mi nem hagyjuk ki!

Objektum doboz

Ajánlott cikkek