Egyéb kategória

Így készítsetek menő unikornisos bulit a gyerkőcnek – imádni fogja!

Az unikornis-piñatáról már korábban írtam egy posztot, most pedig végre megmutathatom, milyen is volt a második születésnapja Bora babának, amit a család és unikornisok társaságában ünnepelt.

vous - 2017.09.16.
Így készítsetek menő unikornisos bulit a gyerkőcnek – imádni fogja!

Bár a férjem nem tartott teljesen komplettnek, hogy a piñata elkészítésével cirka három órát töltöttem, mégis úgy gondolom, hogy megérte. A piñata és az anyósom által rendelt unikornistorta olyan karakteres és szép volt, hogy vitték az egész buli hangulatát.

Forrás:
Séllei Lilla

Így a dekoráció elkészítésével összességében nem kellett többet foglalkoznom, mint a korábbi partik esetében. (A piñatát végül Bálint – hiába ezt várta hetek óta – nem verhette szét, mert Bora annyira megkedvelte, hogy sírásban tört ki, amikor meglátta, bántják a lovacskáját.)

Forrás:
Séllei Lilla

A cateringet úgy találtam ki, hogy minél több lila és rózsaszín legyen benne, harmonizáljon az unikornisok világával. Több egyszarvúfigurát is beszereztem, amelyek az asztal díszei voltak. A sütiket és muffinokat tortaállványokra tettem, hogy még elegánsabb legyen az összhatás.

A cikk folytatásáért és további ötletekért kattintsatok ide!

Ajánlott cikkek