„Hajnalban vettem észre, hogy egész éjszaka egy képernyőt bámultam” – Az én-idő fontos, de ne vigyétek túlzásba!

„Hajnalban vettem észre, hogy egész éjszaka egy képernyőt bámultam” – Az énidő fontos, de ne vigyétek túlzásba!

„Sokan fognak legyinteni a kijelentésemre, pedig titkon tudjátok mind: énidőre minden embernek szüksége van. Nem, itt nem arra gondolok, amikor munka után a buszon olvastok egy kicsit, és nem is arra, amikor végre sikerül kapkodás nélkül egy normális reggelit összedobni magatoknak, amit nyugiban meg is ehettek” – kezdi az írását Lilla, aki a VOUS vendégszerzői felhívására jelentkezett. A következő sorokban Kovács Lilla cikkét olvashatjátok. 

Mit is hívunk énidőnek?

  • azt az időtöltést, amit nem kényszerből, nem nyomásra csinálsz,
  • amit nem kötelességként végzel,
  • amit a saját döntésedre,
  • a saját gondolataid alapján,
  • önmagadért viszel véghez,
  • pihenés, kikapcsolódás gyanánt.

Fontos, hogy ismerjük a tudatos énidő fogalmát, ez ugyanis sok életet, köztük az enyémet is megváltoztatta már.

Az élő példája vagyok annak az elméleti katasztrófának, amit az ember akkor produkál, ha túlterhelt, az összes elvárásnak és embernek meg akar felelni, saját magával versenyzik, megrögzött maximalista.

Az első határ: túlhajszoltság

Későn bár, de észrevettem magamon, hogy valami nem oké (jó, mások figyelmeztettek, hogy a karikás, beesett szem nincs rendben), ezért fordultam segítséghez. A szokásos feladatokat kaptam életszervezés címen: naplóírás, apró boldogságok papírra vetése, motivációs cetlik a falra, húzzam ki magam, és így tovább. Természetesen nem működött, miért működne? A személyiségemhez szorosan ragaszkodik a hajtás, a pörgés. 

„Hálát adtam, hogy láttam egy hullócsillagot” – pozitív gondolkodás négy DIY-praktikával

„Hálát adtam, hogy láttam egy hullócsillagot” – pozitív gondolkodás négy DIY-praktikával

A Hála Bödön akkor született, amikor egy nehezebb időszak miatt talán a kelleténél kicsit többet panaszkodtam. Ekkor a lakótársammal elhatároztuk: amellett, hogy rendszeresen vezetünk majd egy kívánságfüzetet, megpróbáljuk gyakran megfogalmazni, mi mindenért vagyunk hálásak az életünkben. Mert amikor a mindennapok súlya ránk nehezedik, hajlamosak vagyunk elfelejteni a jó dolgokat, amelyeket naponta átélünk. Úgy gondoltuk, ez majd segít emlékeztetni bennünket. A cikk folytatásáért kattintsatok IDE!

Amikor már kezdtem feladni, megkaptam az utolsó jó tanácsot: lépjek ki a mókuskerékből

30 perc a munka rovására, a nyugalom érdekében

’Jó vicc'– gondoltam magamban –, majd elvesztegetem az értékes 30 percet bambulásra, persze.

De hazamentem és furdalt a lelkiismeret, hogy valamit nem csinálok meg, amit 'utasításként' kaptam. Így beadtam a derekamat, beerőszakoltam magam az ágyamba, bekapcsoltam egy sorozatot, fogtam egy bögre kávét, a rózsaszín szőrös mamuszomat – és bambultam. Először motoszkált bennem a lelkiismeret-furdalás, de rá kellett jönnöm, hogy ezt magamért csinálom. Ezért nyomtam a következőre. Majd a következőre. És nem álltam le.

Hajnalban vettem észre, hogy egész éjszaka egy képernyőt bámultam. Nem esett jól. Pedig kellett volna, de átestem a ló túloldalára és ez semmiképp sem célravezető! 

Még jó sokáig csináltam ezt, mert éreztem az erőt magamban és a kipihentség egy új formáját tapasztaltam meg. A karikák ellenben nem tűntek el.

Elérkeztünk az énidő második határához

Bemutatom a lustaságot, egy újabb pejoratív tulajdonságot, amit a magaménak tekinthettem. Sem a pszichológusom, sem én nem voltam elégedett az énidőmmel töltött percek eredményeivel. Pont ugyanolyan szarul néztem ki, mint azelőtt, csak eredményeim sem voltak. Ez pedig egy maximalista rémálma. A végletek, a függőségek rabja voltam, nem találtam az egyensúlyt. De nem adtam fel.

Forrás:
Pexels

Gondolkoztam, napi teendőlistát írtam, a halaszthatatlan dolgokat előrehoztam, csökkentettem a sorozat- (és -kávémennyiséget), és növeltem a munkaidőmet, de csak annyira, hogy amikor már kezdtem kipurcanni, azonnal abbahagytam. Tanultam a hibámból, így a mai napig tartom azt a kicsinyke fél órát, amit megérdemlek, aggodalom, zűrzavar és sietség nélkül. Nehéz volt, nem mondom, de megérte.

Ez az az idő, amit sosem ’pótolok be’ munkával. Az örökre az ÉN időm marad.

vendégszerző VOUS

Legyél te is a VOUS vendégszerzője!

Van jó témátok? LEGYETEK A VOUS VENDÉGSZERZŐI!

A VOUS-lányok olvasói cikkeket keresnek, segítsetek megtalálni a legjobbakat! ;) Ha szívesen kipróbálnátok magatokat vendégszerzőként, van olyan történetetek, amit megosztanátok más nőkkel, akkor eljött a ti időtök!

A részletekről mindent megtudhattok ITT.