Egyéb kategória

Nagyon vártuk már: előzetest kapott a Hé, Arnold!-film

Nagyon sokan vártuk ezt a pillanatot: megérkezett az előzetes gyerekkorunk egyik kedvenc meséjének tévéfilmváltozatához! Előzetest kapott a Hé, Arnold! – A dzsungelfilm! 

vous - 2017.10.09.
Nagyon vártuk már: előzetest kapott a Hé, Arnold!-film

Korábban már összeszedtem nektek, hogy mi mindent lehet tudni futballfejű kis barátunk, Arnold legújabb kalandjáról. A Hé, Arnold! – A dzsungelfilm! felfed minden olyan rejtélyt, ami a sorozatból nem derült ki. Választ kapunk Arnold szüleinek hollétéről, és kiderül az is, hogy mi lesz Helgával – ITT elolvashatjátok a cselekményt. 

Most pedig végre arról számolhatok be nektek, hogy megérkezett a film első előzetese is! 

Objektum doboz

A film két évvel a sorozat utolsó epizódja után játszódik, azaz minden szereplő két évvel idősebb lett, így már hatodik osztályba járnak.

Eddig azt gondoltuk, mozifilm lesz a régi meséből, azóta azonban kiderült, hogy egy hálaadáskor az amerikai mozikba kerülő tévéfilmről van szó – sajnos arról egyelőre nincs információ, hogy nálunk adásba kerül-e a film.

helga

Pillanatok, mikor mindannyian a Hé, Arnold! Helgái vagyunk

Ha ti is a '90-es években nőttetek fel, akkor tudjátok, hogy a legjobb rajzfilm a Hé, Arnold! volt. Imádtam a futballfejű haverunk kalandjait, na meg a másik főszereplőt, Helga Patakit, aki titkon szerelmes volt Arnoldba. Helga azonban gondoskodott róla, hogy ez örökre titokban maradjon. Nem emlékeztet ez titeket valakire?

Ajánlott cikkek