Egyéb kategória

Hova lett mindenki egyénisége? – Szeresd magad, hogy mások is szerethessenek!

„Egy délutáni nap sétálva szembe jött velem egy lány és hirtelen olyan érzésem támadt, mintha már láttam volna. Aztán rájöttem, hogy csak hasonlított valakire, ami valljuk be, nem nehéz, mert mostanában mindenki egy adott séma szerint akar kinézni, létezni. Lányok és fiúk tömkelege megy el mellettünk ikrek szintjén hasonlítva egymásra: ugyanolyan kabát, ugyanaz a beállított haj és ugyanolyan smink. Példaképek helyett instacelebek neveit jegyzik és természetesen megengedhetetlen a kicsit kócosabb haj, vagy hogy smink nélkül lépjenek ki az utcára. Mi történt a világgal?” – kezdi történetét Dóri, aki a VOUS vendégszerzői felhívására jelentkezett. A következő sorokban Göndör Dóra írását olvashatjátok. 

vous - 2017.10.24.
Hova lett mindenki egyénisége? – Szeresd magad, hogy mások is szerethessenek!

Pont az tűnt el, ami a legjobban számít: az egyéniségük. Már képtelenek kifejezni a megjelenésükkel és a viselkedésükkel, hogy ők kik is valójában. Csak mennek a tömeg után, beállnak egy olyan sorba, ahol mindenki egyforma, mert félnek mások lenni. Félnek kilógni a sorból, mert akkor azt hiszik, hogy megszólják őket – pedig nincs fontosabb annál, mint hogy önmagunk legyünk.

Nem szabad elfelejteni, nem számít, hogy mások mit gondolnak, ha te tudod, hogy ki vagy és mit csinálsz.

A lényeg, hogy a számodra helyes úton járj, még ha másoknak ez nem is tetszik. Nem az ő véleményükre kell adni, hiszen ők csak azért kritizálnak, mert nincsenek rendben magukkal. Ha így lenne, akkor a saját dolgukkal foglalkoznának, és nem veled. Te csak próbálj kiegyensúlyozottan élni és azt csináld, amit szeretsz.

„Fontos kellő iróniával kezelni a 'trendiségre' való törekvést” – Zanin Évát kérdeztük a divatról és stílusról

„Fontos kellő iróniával kezelni a 'trendiségre' való törekvést” – Zanin Évát kérdeztük a divatról és stílusról

Biztos köztetek is vannak olyanok, akik egyedi stílusuk miatt megkapták már legalább egyszer, hogy divatmajomnak titulálják. Vagy egyszerűen csak majomkodónak. De nehogy kétségbeessetek! Zanin Éva divatszakértő szerint ha valaki stílusos, az mindig egy picit a saját kora előtt is halad, így meghatározza, alakítja is a menőség kritériumait.

A cikk folytatásáért kattintsatok ide

Nézz ki úgy, ahogy valójában szeretnél. Nem számít,  ha más a stílusod, mint az átlagnak, ha picit több zsírpárna van a hasadon, ha nincs 'elég' követőd, vagy ha nem jól áll a hajad. Aki szeret téged, az elfogad olyannak, amilyen vagy.

Ha a külsőddel meg vagy elégedve, utána a belsődet is sokkal könnyebben elfogadod már. Te olyan vagy, amilyen, és pont ezért vagy értékes. Hiszen mindenkiben van valami, amit lehet szeretni, és amiért fontos ebben a világban. Ebben te sem különbözöl a többiektől. Találd meg azt, amiben ki tudod fejezni magad, ahol úgy érzed, hogy jó helyen vagy és igenis ode tartozol.

Forrás:
Unsplash

Olyan emberekkel vedd körbe magad, akik pozitívan állnak az élethez és hozzád. Akik nem rombolni és lehúzni akarnak, hanem építeni téged nap mint nap. Mert vannak ilyen emberek. Ott vannak veled, bármi történik, hiszen ők a barátaid, a családod. Az ő véleményükre adj, hiszen ők azok, akik a legtöbbet szeretnék kihozni belőled. Egyszóval éld úgy az életet, ahogy te szeretnéd. Nevess a vicces pillanatokon, sírj, ha szomorú vagy, élvezz ki mindent, hiszen csak egyszer élsz. Ne egy klónként sétálgass az utcán másokat utánozva, hiszen te ettől sokkal különlegesebb vagy. Merj önmagad lenni a nap minden percében!

vendégszerző VOUS

Legyél te is a VOUS vendégszerzője!

Van jó témátok? LEGYETEK A VOUS VENDÉGSZERZŐI!

A VOUS-lányok olvasói cikkeket keresnek, segítsetek megtalálni a legjobbakat! 😉 Ha szívesen kipróbálnátok magatokat vendégszerzőként, van olyan történetetek, amit megosztanátok más nőkkel, akkor eljött a ti időtök!

A részletekről mindent megtudhattok ITT.

Ajánlott cikkek