Egyéb kategória

„Megdöntöttem a lánykérés után leggyorsabban megvásárolt esküvői ruha rekordját” – #esküvőmásképp

Új sorozatomban olyan inspiráló nagy napokat mutatok be nektek, amelyek egytől egyig vagányak, szokatlanok, különlegesek, bevállalósak. „A férjem családjáé a Fácánkerti szeszgyár Tolna megyében. Néhány évvel ezelőtt az apósom szülinapi buliját tartottuk ott, ami annyira jól sikerült, hogy elhatároztuk, ha egyszer összeházasodunk, azt hasonlóan szeretnénk ünnepelni” – mesélte Vighné Boóc Judit, akivel már beszélgettünk itt a VOUS-n. Igaz, kicsit más témában, mint korábban.

vous - 2017.10.29.
„Megdöntöttem a lánykérés után leggyorsabban megvásárolt esküvői ruha rekordját” – #esküvőmásképp

Jucival ugyanis legutóbb a Felelős Gasztrohős munkája kapcsán beszélgettünk arról, miért érdemes a hazai „superfoodokat” vásárolni a narancs és mandarin helyett télen. Ha pedig mégis ragaszkodunk a narancshoz, akkor érdemes bionarancsot választani. Szó esett arról is, hogy a jövőben szeretnék felhívni a figyelmet arra, milyen káros a pálmaolaj használata, és miért lenne fontos, hogy pálmaolajmentes termékeket válasszunk.

Forrás:
naszriporter.hu

Akkor még nem tudtam, hogy néhány héttel később már a nyári esküvőjéről mesél majd, amely során szintén fontos szempont volt a helyi alapanyagok, a helyi termelők és a helyi értékek támogatása.

Hogyan ismerkedtetek meg?

Egy közös barátunk mutatott be egymásnak minket egy buliban. A vicces az volt, hogy már mind a ketten ismertük őt tíz éve, de addig az estéig nem találkoztunk.

Milyen volt a lánykérés? Mennyi idővel az esküvő előtt került rá sor?

10 hónappal az esküvő előtt történt a Balaton-felvidéken. Dani elkészítette vacsira ugyanazt az ételt, amit először főzött nekem, majd

elmentünk megnézni a naplementét egy közeli kilátóba és ott letérdelt.

Milyen koncepció volt a fejedben, és sikerült-e maradéktalanul megvalósítani az elképzeléseidet?

Két dolgot akartunk szem előtt tartani: az egyik az volt, hogy amennyire csak egy esküvő lehet, legyen környezettudatos. A másik, hogy inkább hasonlítson egy laza bulira, mint egy feszengős, puccos esküvőre. Abszolút sikerült!

Forrás:
naszriporter.hu

Milyen szempontokat tartottatok a legfontosabbnak az esküvőszervezés során?

Igyekeztünk minden ételt és italt a környékről beszerezni, és nem túlzásba esni velük. Egy meleg étel volt: sertéspörkölt, vegáknak gombapörkölt, mind a kettő bográcsban készült. A pogácsa és kenyér egy környékbeli pékségből jött, a kolbász, sajt, rétes, pálinka is mind falubélieknél készült. Szörpöt, gyümölcslevet is egy közeli üzemből hoztunk. Buborékos víz helyett szóda volt, természetesen újratölthető palackban és szekszárdi borokat vettünk.

Forrás:
naszriporter.hu

A kóla volt az egyetlen, amit nem tudtunk és nem is akartunk helyettesíteni. Fontos volt még a fotós kiválasztása is. Szerettünk volna jó képeket, de úgy, hogy ne kelljen időt tölteni mindenféle erőltetett pózokkal, beállításokkal. Ezért volt szuper választás a fotósunk, aki észrevétlenül kapta el a legjobb pillanatokat.

Felelős Gasztrohős

Narancs helyett magyar „superfooddal” az őszi–téli vitaminhiány ellen

Az vagy, amit megeszel – mondják. Nézzetek csak a tányérotokra, vagy gondoljátok át, mit ettetek ma eddig. Tudjátok, honnan származik a zöldség, a gyümölcs? És biztos, hogy a gojibogyónak, quinoának vagy chiamagnak nem lenne hasonlóan értékes, de lényegesen költségkímélőbb hazai alternatívája? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ, miközben a Felelős Gasztrohős munkatársával, Vighné Boóc Judittal beszélgettem. Az interjút itt olvashatjátok!

Hogyan választottad ki a ruhát? (Használod az esküvő után is?)

A lánykérés előtt körülbelül egy héttel megláttam egy szép vászonruhát, és arra gondoltam, „na, pont ilyen egyszerű, kényelmes ruhában szeretnék férjhez menni”! Ezért miután hazajöttünk a balatoni nyaralásból, rögtön meg is vettem.

Egyesek szerint ezzel megdöntöttem a lánykérés után leggyorsabban megvásárolt esküvői ruha rekordját.

Utólag nem tartom jó ötletnek a fast fashion boltban vásárlást, mert pocsék a ruha minősége, mosások után elszakadt, így nem tudom hordani… azért elraktam, hátha lesz belőle valami.

Forrás:
naszriporter.hu

Sok mindenben eltértetek a hagyományos esküvőktől?

Úgy gondolom, hogy nem, bár leves nem volt, ezt többen kifogásolták. Nálunk is volt menyasszonytánc, menyasszonyrablás, csokordobás és a többi hasonló esküvői program. Erőltetni nem akartuk nagyon a különféle hülye játékokat, főleg a buliról szólt az este.

Hogyan választottátok ki a helyszínt?

A férjem családjáé a Fácánkerti szeszgyár Tolna megyében. Néhány évvel ezelőtt az apósom szülinapi buliját tartottuk ott, ami annyira jól sikerült, hogy elhatároztuk, ha egyszer összeházasodunk, azt hasonlóan szeretnénk ünnepelni. A gyárat szeretnénk majd rendezvényházként használni.

Forrás:
naszriporter.hu

Mi jellemezte a dekort?

Egyszerűség és rusztikusság, viszonylag kevés szín és természetes anyagok. És ami a legjobb volt, hogy a barátnőimmel együtt készítettük el.

Sok-sok édes kutya is volt. Miért kaptak fontos szerepet a kutyák?

A család és barátok jó része kutyás, nekünk is van egy 13 éves keverék kutyusunk, így teljesen egyértelmű volt, hogy ez kutyás lagzi lesz.

Forrás:
naszriporter.hu

Kik segítettek az esküvő során?

  • Fotó: Nászriporter
  • Dekor: Egy barátnőm, Bakó Zsófi találta ki, a kivitelezésben pedig mindenki segített
  • Meghívók: E-mailt küldtünk és honlapot készítettünk
  • Menyasszonyi ruha: Springfield
  • Helyszín: Fácánkerti szeszgyár
  • Catering: A szakácsunk Zörényi Zsolt volt, fácánkerti böllér és hentes. A helyszínen főzött nekünk, a felesége pedig még otthon készült elő a körettel. A hűtőket, terítőket, asztalokat, székeket és az ehhez hasonló dolgokat a tolnai Hámori étterem tulajdonosától, Hámori Róberttől kaptuk. A vendégeket pedig egy 4 főből álló pincércsapat szolgálta ki, a tolnai és bogyiszlói srácokat Póta Zsolt főpincér irányította.
  • Gyűrűk: Ékszerpalota
  • Ékszerek: A barátnőmtől kölcsönkért fülbevaló
  • Cipők: Kölcsönszandál és Tom’s
  • Vőlegény ruhája: Azt hiszem, csak egy inget és egy cipőt vettünk kifejezetten az esküvőre, de nem emlékszem, hogy hol. Ezek mind olyan cuccok, amit a hétköznapokban is lehet hordani.
  • Szertartásvezető és ceremóniamester: Klem Zsolt vőfély, a szertartást a helyi anyakönyvvezető tartotta.
  • Torta: Sütizz cukrászda
  • Desszert: Anci néni rétesei
  • Zene: Asterix Live Music Band
  • Haj: Egy barátnőm készítette
  • Smink: Egy barátnőm készítette
egyikunk-sem-akart-szatenmasnis-feszengos-nagy-lagzit-kotelezo-programokkal-viviatieskuvo1

Olvassátok el az #esküvőmásképp sorozat korábbi részeit

Ajánlott cikkek