Egyéb kategória

Ezt eszi az Y generáció: a lényeg, hogy posztolható legyen

Rengeteg új irányzat jelent meg étkezéseinket és táplálkozási szokásainkat illetően, amelyek nagy részét az úgynevezett Y generációnak, vagyis az 1980 és 2000 között született fiataloknak köszönhetünk. Sokan élből elítélőek, és csak a negatívumokat látják meg, de ez azért nagyon egyoldalú és igazságtalan lenne. Nézzük meg kicsit közelebbről, merre is van az igazság.

vous - 2017.11.21.
Ezt eszi az Y generáció: a lényeg, hogy posztolható legyen

A fiatalok felelőtlenek és bohók, nem gondolkodnak előre, a pillanatnak élnek – ez nagyjából mindig így volt. A mostani fiatal felnőttekre ez is ugyanúgy érvényes, mint a szüleikre volt anno. A nagy különbség a sebesség és a nyilvánosság, illetve mindazok, amiket ezek kiváltanak.

A felgyorsult idő és a mindent meg kell osztani kényszere, vagyis a közösségi média nyomása, a net folyamatos jelenléte az életünkben aztán olyan impulzusokat gerjesztenek, aminek sok vonzata van – ezek pedig egészen ellentmondásosak és felfokozottak, szélsőségesek lehetnek.

Szélsőségesség és felfokozottság, talán ez a két legfontosabb kulcsszó.

Az egyik irány a minél cukrosabb, habosabb, szaftosabb és színesebb, a másik pedig a egészségesebb, fittebb, mentes, mentesebb, sőt mindenmentes. És ami a dolog külön bája, hogy mindegyik áhítozik a másikra – szuperegészséges street food, mindenmentes csokis-habos kényeztető desszert. Mindez leginkább azért, hogy posztolható legyen a közösségi oldalakon.

A cikk itt még nem ért véget, a folytatásért kattintsatok a Cookta oldalára!

Forrás:
Depositphotos
Ajánlott cikkek