Eliza Hatch idén úgy döntött egy negatív személyes élmény után, hogy felemeli a hangját a szexuális zaklatás ellen: a mindössze 23 éves fotós a maga eszközével, a fényképezőgépével igyekszik felhívni a figyelmet a zaklatás problémájára. Eliza a Cheer Up Luv névre keresztelt fotós projektjében portrékat készít azokról a nőkről, akiket már zaklattak – azokon a helyszíneken, ahol a nők zaklatás áldozatai lettek.
Eliza Hatch alig egy éve London utcáin sétálgatott, amikor egy mellette elhaladó férfi odaszólt neki, hogy mosolyogjon. Ez a látszólag ártatlannak tűnő felszólítás volt az, ami arra ösztökélte a mindössze 23 éves fotóst, hogy elindítsa önálló művészeti projektjét:
Eliza ugyanis Cheer Up Luv (Mosolyogj, szivi) névvel fényképeket készít, és nőket fotóz azokon a helyszíneken, ahol korábban molesztálták őket.
„Ez az egyszerű megjegyzés, amit olyan sokszor hallottam már, addigra annyira irritálni kezdett, hogy azt éreztem, tennem kell valamit. Amikor a barátaimmal beszéltem az esetről, kiderült, hogy minden lánynak van hasonló története, és vagy egy órán keresztül a tapasztalatainkat meséltük egymásnak – mintha a szexuális zaklatás törvényszerűen az élet része kéne, hogy legyen” – nyilatkozta Eliza a The Huffington Postnak, majd hozzátette, a végső löketet az adta neki, amikor szembesült vele, hogy a férfiismerősei hitetlenkedve hallgatják a történeteiket.
„Rá kellett döbbennem, hogy nemcsak maga a zaklatás a baj, hanem az is, hogy nem beszélünk róla” – mondta.
És amiről nem beszélünk, arra nem is vagyunk felkészülve: ha valaki épp zaklatás áldozatául esik, a világ egy emberként csukja be a szemét – ahogy az Lulu történetéből is kiderül:
„13 éves voltam, amikor fényes nappal metróra szálltam. Egy részeg pasas is felszállt, és összevissza ordibált. Jött, mellém ült, a combomra tette a kezét, majd az arcomhoz nagyon közel hajolva megkérdezte, miért nem lazulok le egy kicsit. Mindenki végignézte a dolgot, de senki nem állította le.”
A történeteket böngészve hamar kirajzolódik, hogy a zaklatás mindenhol jelen van, még a leghétköznapibb helyszíneken is: nem elhagyatott, városszéli helyeken és sötét sikátorokban esnek áldozatául a nők, hanem taxikban, közértekben, vagy épp egy forgalmas utcán.
A fotós azt is elárulta, a projekt nemcsak a figyelmet szeretné felhívni a problémára, hanem egyfajta terápiaként is működik a sértettek számára:
sok nő akkor emelkedik végleg felül a történteken, amikor a fotó kedvéért visszalátogatnak arra a helyre, ahol az atrocitás érte őket.
Mi most lefordítottunk nektek pár „teljesen hétköznapi” történetet, de ha kíváncsiak vagytok a teljes projektre, ide kattintva végignézhetitek az összes eddigi fotót.
Idil
„14 és 16 éves korom között háromszor is előfordult, hogy random arcok maszturbáltak a szemem láttára. Mindhárom alkalommal egy buszmegállóban álltam, egyedül voltam, és az iskolai egyenruhámat viseltem.”
Florence
”Két évvel ezelőtt, nyáron épp sétáltam egy marseille-i szupermarket bejárata felé, amikor egy pali kiszállt a kocsijából, és azt mondta, ahogy elmentem mellette: 'Csodálatos egy ribanc vagy te!'”
Laila
„A buszon utaztam, amikor észrevettem, hogy a közvetlen közelemben helyet foglaló pasi fura szögben tartja a telefonját. Aztán észrevettem, hogy villan a vaku: a csávó befotózott a szoknyám alá.”
„De megb*sznám azt a rúzsos kis szádat!” – az utcai zaklatás mindenkit érint, itt az ideje, hogy beszéljünk róla!
Van egy dolog, ami iszonyatosan dühít. Amiből elegem van, de mégis tehetetlennek érzem magam. Az utcai zaklatás gyakorlatilag a mindennapjaink része, és az, ahogy a többség az ilyen incidensekről gondolkozik, nagyon nincs rendben – úgyhogy ha megengeditek, kicsit rendet tennék a fejekben!
Korábbi cikkünk itt folytatódik.
