Egyéb kategória

A Hatalmas kis hazugságok több, mint egy „óriás pénisz” – 3 ok, amiért várjuk a 2. évadot

A sorozat, amely kapcsán az egész internet azt találgatta, mekkora Alexander Skarsgård pénisze, a sorozat, amelyet csak úgy emlegetnek mint a hardcore Született feleségek – ez a Hatalmas kis hazugságok, amelynek imádtuk az első évadát, és úgy tűnik, hamarosan érkezik a második is! Ti is imádtátok? Akkor görgessetek lejjebb, és hevesen bólogassatok az érveinket olvasva, miért várjuk nagyon a folytatást! 

vous - 2017.12.02.
A Hatalmas kis hazugságok több, mint egy „óriás pénisz” – 3 ok, amiért várjuk a 2. évadot

A Hatalmas kis hazugságok című sorozat a 2017-es Emmy-díj-átadón elhozta a legjobb minisorozatnak járó díjat (is) – konkrétan 8 Emmyvel távozott a díjátadóról, emellett pedig színészei is arattak – nem csak a vásznon. Aratnak, hiszen a Hatalmas kis hazugságok óriási közönségkedvenc lett. Mert nem kertel, de nem elrugaszkodott, amellett óriási társadalmi szerepet vállal, hiszen olyan problémát érint és dolgoz fel, mint a családon belüli erőszak. 

Forrás:
Depositphotos

Hiába a kemény téma, ha nincsenek olyan színészek, akik át tudnák adni az üzenetet. A Hatalmas kis hazugságok viszont ebben is erős. Két Oscar-díjas és Golden Globe-díjas színésznő is segít, hogy a sorozatot magunkénak érezzük. Ha pusztán egy (két) indokot kellene felsorolnom, miért kezdjétek el nézni a sorozatot, az Nicole Kidman és Reese Witherspoon játéka lenne. Azonban nem csak miattuk éri meg elkezdeni vagy bekapcsolódni a Hatalmas kis hazugságokba!

Az sem utolsó, hogy az IMDb-n 8,6/10-es osztályzatot kapott!

Három jó érvem van a sorozat mellett, illetve hogy miért érdemes várnunk a már említett második évadot. 

1. Mert el se tudjuk kézelni, hogyan tovább… avagy mi jöhet még?

2017 novemberében derült ki, hogy az HBO berendelte a Hatalmas kis hazugságok második évadját! David E. Kelley, a sorozat írója konkrétan azt mondta, hamarosan esedékes lesz a második évad. Nos, annyira esedékes, hogy egyes információk szerint már 2018 tavaszán kezdődnek a forgatások. Érdekes, hiszen a sorozat eredetileg egész estés mozifilmnek indult, később döntöttek úgy a készítők, hogy minisorozat formájában indítják útnak.

Valljuk be, az első évad utolsó részében történt „durva dolog” méltó lezárása lett volna a történteknek. Minden jóra fordult, legalábbis az utolsó képkockák erre engednek következtetni. De mint említettem, a sorozatot hardcore Született feleségeknek is becézik, így az évad happy endje még semmit sem jelent.

Izgatottan várjuk a folytatást!

Objektum doboz

 2. Mert a durva valóságot látjuk 

Nem minden amerikai feleség dúsgazdag, és ha az is, ez akkor sem jelenti azt, hogy tökéletes, boldog életet él – a pénz nem boldogít. Ez az, amire a Hatalmas kis hazugságok a hangsúlyt helyezi.

Életszerűek a karakterek és a problémáik. 

A három főszereplő karakter Jane (Shailene Woodley), Madeline (Reese Witherspoon) és Celeste (Nicole Kidman). Míg utóbbi kettő látszólag az amerikai álmot éli, addig Jane egyedül neveli a fiát, szolid, szerény körülmények között él, ennek ellenére nem csak neki vannak problémái.

A három nő gyermekei egy iskolába járnak, és egy, az iskolában történt bántalmazási és majd rágalmazási ügy kapcsán a sötét titkokra is fény derül. A végkifejletet a sorozat az első perctől az utolsóig kifinomultan építi. Egy képkockáig sem lehetünk biztosak benne, hogy az és úgy fog történni, ahogy sejtjük. 

Objektum doboz

3. Ki lesz a következő vonzó pasi? 

SPOILER!

SPOILER!

SPOILER! 

Mert azt tudjuk, hogy Alexander Skarsgård már biztosan nem fog részt venni a második évadban. Bár a karaktere inkább (a sorozat végefelé haladva egyértelműen) negatív, kellett a jóképű szexi pasi a sztoriba. Skarsgård karaktere (aki a való életben már egyáltalán nem jóképű) a reményt is szimbolizálta. Az örökké ígérgető férfi karaktere, aki így vagy úgy, sok nő életében jelen volt. 

Celeste karaktere így férfi nélkül maradt, adja magát a helyzet, hogy egy hasonlóan vonzó, ám normális pasi kapjon helyet a nő életében. Nagy bummot várok a második évadtól, így biztos vagyok benne, hogy érnek majd minket meglepetések, nem csak Celeste pasija terén.

Objektum doboz

alexander-skarsgard

A nap kérdése: Alexander Skarsgård pénisze valódi, vagy „hatalmas kis hazugság”?

Az HBO sorozataival általában igencsak magasra teszi a mércét, így van ez legújabb saját gyárású sorozata esetében is. A Hatalmas kis hazugságok óriási siker itthon is, a legutóbbi részben pedig előbukkant Alexander Skarsgård pénisze – vagy péniszprotézise.

Ajánlott cikkek