barátság

Karácsonyra hangolódva: kihagyhatatlan bakancslista decemberre

Hivatalosan is itt a tél, azonban ez nem jelenti azt, hogy kevesebb program közül válogathattok! Mutatunk egypár szuper ötletet, amivel garantáltan nem fogtok unatkozni decemberben sem. Nektek pedig már csak választani kell, hogy melyiket próbáljátok ki először!

Sokan vannak, akik nem szeretik a téli időszakot, mondván, hogy unalmas, mert nem sok mindent lehet csinálni ilyenkor, ráadásul hideg is van, ám én nem gondolom, hogy ez igaz lenne. Ilyenkor is, csakúgy, mint az év bármely szakaszában, csak rajtatok múlik, hogy otthon ültök-e, vagy inkább szerveztek valami izgi programot. Ha az utóbbit választanátok, akkor íme egypár ötlet, hogy mi mindent csinálhattok!

1. Karácsonyi hangulatban

Lassan itt az adventi időszak, szóval itt az ideje, hogy az ünnepekre hangolódjatok. Ilyenkor előkerülhetnek a forró italok, hiszen mindenkinek jólesik felmelegedni a nagy hidegben. Menjetek el például egy különleges teaházba vagy forralt borozni a többiekkel. Sőt még isteni forró csokit is kortyolhattok, amit ti is egyszerűen elkészíthettek. Ha nem vagytok konyhatündérek, akkor is van egy szuper programötletem: egészen vasárnapig vár benneteket a Hot Chocolate Festival a WestEnd Millennium Tetőkertjén. Édesszájúaknak kötelező program!

Forrás:
unsplash.com

2. Mozduljatok meg!

Szerintem ez az egyik legjobb időszak, ha sportolni akartok, hiszen olyan mozgásformákat is kipróbálhattok, amik szinte észrevétlenül égetik a kalóriákat. Menjetek el síelni, snowboardozni, vagy keressetek egy koripályát a közelben, hívjátok a barátaitokat, így összeköthetitek a kellemeset a hasznossal. A Városligeti Műjégpálya például már több mint egy hete várja a látogatókat. De ha van még egypár nap szabadságotok, akkor utazzatok el egy pár napra, például egy gyönyörű európai nagyvárosba.

3. Minőségi idő a szeretteitekkel

Miért ne töltenétek több időt a szeretteitekkel akár december elején is? Egy csomó jó film van a moziban, de akár a színházat is választhatjátok (A diótörőt például szerintem érdemes megnézni). A barátnős programokat se hagyjátok ki, a borozáson, beszélgetésen túl azonban van egy jó tippem: használjátok ki az időt, és menjetek el bulizni még egy hatalmasat! Én például nem rajongok túlzottan a szilveszterért, viszont a vizsgaidőszak előtt mindenkinek jólesik egy kis önfeledt kikapcsolódás. Szóval szóljatok a csajoknak, és fedezzétek fel a város legmenőbb bulihelyeit!

Forrás:
Instagram.com

4. Felhőtlen szórakozás

Én azért is imádom a decemberi időszakot, mert ilyenkor ismét kicsit gyerek lehetek: végre kedvetekre szánkózhattok és hógolyózhattok, de akár adventi kalendáriumot is készíthettek, ami ajándékötletnek is szuper lehet. Menjetek el kirándulni a Normafára, vegyetek egy kürtőskalácsot, és élvezzétek a telet, a hóesést, vagy próbáljatok ki valami teljesen új dolgot: vegyetek részt egy izgalmas workshopon.

5. A szeretet ünnepén...

Az ünnepek előtt sokan úgy gondolják, hogy itt az ideje egy kicsit másokért is tenni. Ha ti is szeretnétek boldoggá tenni egy gyerek karácsonyát, és megtapasztalni, hogy adni tényleg jobb, mint kapni, akkor itt a jótékonykodás ideje! A Cipősdoboz akció keretein belül megajándékozhattok egy nálatok kevésbé szerencsés helyzetben lévő gyereket, de akár a megunt, régi (ám jó állapotban lévő) játékaitokat vagy ruháitokat is bevihetitek egy karitatív szervezethez, biztos, hogy örömmel fogadják majd a gesztust. 

Na, ti melyiket próbáljátok ki?

sminkcuccok-szep-es-praktikus-csomagolasa-ajandekozaskor1

Idén adjatok időt ajándékba, csoki helyett töltsétek meg élményekkel az adventi naptárat!

Sokak életében egyértelmű, hogy ha itt a december, akkor vele együtt előkerül az adventi naptár is. De mi lenne, ha egyszer csoki helyett más kerülne bele?

A cikk folytatását IDE kattintva találjátok.