Egyéb kategória

IGEN! Magdi anyus visszatér a Barátok köztbe – teljesen komolyan

Hihetetlen, de Magdi anyus visszatér a Barátok köztbe! 

vous - 2018.03.14.
IGEN! Magdi anyus visszatér a Barátok köztbe – teljesen komolyan

Fodor Zsóka visszatér a Barátok köztbe – a Blikk információi szerint Magdi anyus karaktere még idén újra látható lesz a képernyőn. A lap  úgy tudja, hogy az idén 20 éves Barátok közt készítői több megoldásban is gondolkodnak, ennek keretén belül Fodor Zsókával már tárgyalnak a részletekről. Fodor Zsókát a Blikk megkereste, de nem kívánt nyilatkozni a részletekről. 

barátok közt

Barátok közt-szereplők akkor és most

Aki nem nézi, még az is tudja, hogy miről szól a Barátok közt, hogy kik a legendás szereplők, hogy mi az alapsztori. Sokaknak az életük részévé vált a sorozat, nem hiába, hiszen majd 20 éve része a hétköznapoknak. Ez idő alatt rengeteget változtak a szereplők – egészen pontosan ennyit.

Hogy miként térhet vissza Magdi anyus? 

  • Lehet szellem, ahogy már korábban is láthattuk,
  • visszatérhet Vili bácsi hallucinációjaként, 
  • de érkezhet egy új karakter, mint egy Magdi anyusra hasonlító rokon vagy tesrvér.

Fodor Zsóka 2009-ben távozott a sorozatból, amikor karektere, Magdi anyus takarítás közben legurult a lépcsőn és meghalt. A Barátok közt idén ünnepli 20. születásnapját, a készítők pedig azt ígérik, hogy ebből az alkalomból több rági szereplő is újra látható lesz a sorozatban. 

Objektum doboz

Ajánlott cikkek