Egyéb kategória

Kipróbáltam a női thai bokszot – pontosan olyan kemény, mint amilyennek látszik!

Nem állnak messze tőlem a küzdősportok, nagyjából egy évig MMA-ra jártam, persze csak amatőr szinten – ezért örültem kifejezetten, amikor nemrég lehetőségem adódott kipróbálni egy női thai bokszedzést egy kis erősítéssel karöltve. Óriási élmény volt újra a zsák elé állni, főleg úgy, hogy éppen egy stresszes nap után mehettem tesztelni az edzést, így két legyet ütöttem egy csapásra: jól átmozgattam magam, és még a feszültséget is levezettem.

vous - 2018.04.01.
Kipróbáltam a női thai bokszot – pontosan olyan kemény, mint amilyennek látszik!

A zuglói Fit Club profilja elsősorban a thai bokszra és a személyi edzésre épül: az edzőterem azért jött létre, hogy helyszínt biztosítson azoknak, akik ki szeretnék próbálni ezt a sportot, és egyben azoknak is, akik komolyabban szeretnék művelni. A hazai thai bokszközösség eléggé alulreprezentált, pedig vannak tehetségeink bőven – csak nincs hely, ahol kineveljük őket.

Erre a koncepcióra épült fel a terem  – a cél az volt, hogy adjanak egy helyszínt a thai bokszosoknak, ahol fejlődhetnek, gyakorolhatnak. Az edzőterem utánpótlást is nevel, az egyik edzőjük pedig Czinke Gábor amatőr magyar thai boksz bajnok. Én viszont nem vele, hanem Sávoly Dórival edzettem, aki egy nagyon kedves, aranyos lány – egészen addig, amíg be nem érünk az edzőterembe! Ott aztán előjön belőle az igazi kemény edző, hogy a maximumot hozza ki belőlem.

A nők sokszor nagyon ódzkodnak a küzdősportoktól – nem akarunk kék-zöld foltosak lenni, vagy elveszíteni egy-két fogat, esetleg monoklival hazamenni az edzés után.

A zúzódások a kontaktsportoknál azonban elkerülhetetlenek – éppen ezért itt lehetőség van női thai bokszra is, ami annyiban különbözik a férfitől, hogy itt nincs sparring, vagyis ember ember elleni küzdelem.

Az edzésen a bokszzsákot kell verni, valamint erősíteni, ami a küzdősportokhoz szintén elengedhetetlen.

Engel Nóra boksz edzés Molnár Anikó

„Szenvedtem, fájt és alig bírtam felkelni” – Ilyen volt életem első női bokszedzése

"Divatimádó lányként egyértelmű volt, hogy a Fel a kesztyűt napunkon a divatról szeretnék nektek írni. Kesztyűtrendek, mivel és hogyan hordjuk, tudjátok. Aztán úgy döntöttünk, mi lenne, ha kilépnék a komfortzónámból és ellátogatnék egy bokszterembe, egy női bokszedzésre. Hogy mi lett belőle? Elmesélem!"

Főszerkesztőnk, Nóri élménybeszámolóját ITT olvashatjátok. 

A terembe érve először egy kis relaxációval kezdtem, több különböző arc- és testkezelést is kipróbálhattam, majd a thai bokszedzésem előtt még egy erősítő, átmozgató edzésen is részt vettem Kernya Brigittával, aki egy köredzést állított össze nekem. Átmozgattuk az egész testemet, és felkészítettük arra, ami majd a bokszteremben vár rá – szükség is volt rá! A Fit Club egyébként nemcsak a küzdősporttal kapcsolatban különleges, itt ugyanis kizárólag személyi edzéssel összekötött belépőt lehet venni, nem jöhet be csak úgy bárki a terembe. "Ezzel az volt a célunk, hogy a terem ne legyen zsúfolt, és mindig legyen kéznél egy edző, aki segít, ha nem tudjuk hogy kezdjünk hozzá” – mondta el Balogh Pálma, a terem menedzsere.

Nálunk csak akkor lehet edzeni, ha egyben személyi edzést is igénybe veszel, ezért sosincs tömeg.

Forrás:
Nagy Niki

A thai boksz órák és a személyi edzések mellett különböző más kiegészítő szolgáltatásokat is ki lehet itt próbálni, mint az alakformáló kezelések, szauna vagy szolárium. Arról pedig, hogy a thai bokszedzés mennyire kemény, a saját tapasztalataim alapján is tudok mesélni – Dóri gyorsan felmérte, mennyire vagyok edzett, és eszerint állított össze nekem egy „rövid” negyven perces órát.

Az edzés egy kis ugrókötelezésből, majd bokszzsákos munkából állt, végül pedig egy kicsit levezettünk erősítéssel. A bokszzsáknál három percet dolgoztam folyamatosan, majd egy perc pihenő várt rám, de mondanom sem kell, hogy sokkal hosszabbnak tűnt a munkával telt idő, mint amennyi valóban volt. Különböző ütéskombinációkat gyakoroltunk, a második három percben pedig már rúgtam is, Dóri pedig azonnal kiabált, ha úgy érezte, lustulok.

Van, aki nem szereti, ha kiabálok velük, ilyenkor vissza is fogom magam, de sokakat ez inspirál.

– mondta. A küzdősporthoz pedig tényleg kell némi nyers erő, ehhez pedig hozzátartozik a motiváló edző is.

Forrás:
Nagy Niki

A női thai boksz neve alapján könnyebbnek tűnik, mint a férfi változat, pedig nem az – aki azért jönne ide, hogy a bokszzsák mellett ellötyögjön, az ne ezt az edzést válassza. Aki azonban el akarja sajátítani a thai boksz alapjait kék-zöld foltok nélkül is, annak tökéletes helyszín erre Budapest egyik legjobb thai boksz terme – ha pedig végül bevadulnánk, és a sparringhoz is kedvet kapnánk, itt erre is lehetőségünk van. Kesztyűt fel, lányok!

Ajánlott cikkek