Egyéb kategória

Segítség, a páromnak mások a politikai nézetei! Van megoldás?

Az elmúlt hetekben akarva akaratlanul sem tudtuk elkerülni, hogy valamilyen szinten foglalkozzunk a politikával, nem lehetett úgy beszélgetni, hogy ne került volna szóba a választás. Eredménytől függetlenül, ami engem a legjobban elkeserített az egészben, hogy olyan embereket ugrasztott egymásnak a politika, akik elvileg mindennél jobban szeretik egymást.

vous - 2018.04.14.
Segítség, a páromnak mások a politikai nézetei! Van megoldás?

Én konfliktuskerülő típus vagyok, nagyon tudatosan vonulok ki olyan helyzetekből, amelyeknél előre borítékolható, nem lesz érdemi vita, csak mocskolódás, beszólogatás, a másik nézeteinek kritizálása. Sajnos ez nem mindig könnyű, de még a munkahelyen, a villamoson, az utcán ott a legtöbb kellemetlen beszélgetést megoldó fülhallgató, vagy csak simán közölhetjük, hogy nem akarunk belemenni a politizálásba, addig a párunk, a barátaink vagy a családunk körében ez már nem olyan egyszerű.

Talán az még nem a világ vége, ha a nagyszüleink, szüleink más politikai nézeteket vallanak, hisz tiszteljük őket és tiszteletben tartjuk a véleményüket. Minél idősebbek vagyunk, annál kevesebb időt töltünk velük, a vasárnapi családi ebéd hangulatát pedig csak nem akarjuk vitával elrontani. Persze, erre is hallottam példát, de sokan csak legyintenek: Apa vagy anya így gondolkodik, de úgysem tudom meggyőzni, inkább ráhagyom.

Objektum doboz

A baráti kör kérdése már érdekesebb

 Mesélte az egyik ismerősöm, hogy igazából most döbbent rá, hány olyan barátja van, akik teljesen máshogy látják a világ dolgait. Természetes, hogy egy egyetemista jobban szívén viseli az oktatási rendszer problémáit, míg a gyereket tervező fiataloknak a családokat érintő támogatások jelenthetnek motivációt.

Az persze elgondolkodtató, hogy alakulnak ki barátságok olyan emberek között, akik alapvető kérdésekben se értenek egyet.

Mert míg a családot nem választhatjuk, a barátok esetében erre megvan a lehetőség. A gyerekkori barátságok itt kivételnek számítanak, hisz nem hiszem, hogy sokan vannak, akik a homokozóban már az alapján választottak barátot, hogy ki mit gondol a kormány intézkedéseiről. Nem mondom, hogy megszakítanám valakivel a kapcsolatot amiatt, hogy nem arra a pártra szavaz, akire én, de biztos elgondolkodnék pár dolgon, ha ebbe a helyzetbe kerülnék.

Objektum doboz

Na és mi a helyzet a párkapcsolattal?

Tényleg tisztáznunk kellene, ki milyen párttal szimpatizál, mielőtt összejövünk valakivel? Két közeli ismerősöm is arról mesélt a szavazás után, hogy bizony nincs közös véleményen a párjával, mind a két esetben több éves kapcsolatról beszélünk.

Egyikőjük titkos Messenger üzenetben merte nekem megírni, hogy kire szavazott,

nem azért, mert kérdeztem, csak el akarta valakinek mondani, aki hasonlóan látja a dolgokat. Viccelődve írta: ha a párja családja megtudná, kitagadnák. Jobb a békesség és a viták elkerülése.

A másik barátom pedig olyan komoly vitába keveredett a barátjával a választási eredmények kapcsán, hogy a több mint két éves kapcsolatuk, a közös jövőről való terveik is meginogtak. Szerencsére szakításra nem került sor, de elkeserítő volt látni, hogy ilyen szintekig beleszól a politika az életünkbe.

Objektum doboz

Úgy gondolom, sokat segítene, ha a politizálást a szavazófülkére korlátoznánk, mindenkinek meghagynánk a lehetőséget, hogy tájékozódjon és saját belátása szerint döntsön, ne a családja, a barátai vagy a párja nyomására.

Ajánlott cikkek