lezárás elengedés búcsú

Megengeded, hogy végre emlékké lehess ahelyett, hogy a képzeletemben élnél minden nap?

Hello! – köszön a szülinapos Adele a régi kedvesének. Meseszép bocsánatkérés ez a dal valakitől, akit sosem fog tudni elengedni. Vannak emberek, akik annyira benne maradnak a szívünkben, hogy kénytelenek vagyunk köszönni nekik időnként: helló, itt vagyok. Csak azért kereslek, hogy elmondjam még mindig a szívemben vagy. Mert valami miatt megérintetted a lelkem. Mert senki nem olyan, mint te. 

Helló, te régi barát, régi kedves. Helló, te, aki egykor ismerős voltál, de lehet, hogy mára annyira megváltoztál, hogy... Nem. Az nem lehet. Mert egyszer itt voltál a lelkemben. Maradj is ott.

Érdemes megfejteni, hogy miért maradt ennyire az emlékünkben, a szívünkben, a lelkünkben az az ember? Szerintem igen. Ezzel is magunkról tanulunk. Mit kaptunk tőle? Mit adott, amire annyira nagyon nagy szükségünk vagy vágyunk volt? Mit tudtunk neki adni, amit másnak nem? Mitől volt ez annyira egyben?

És miért esett szét darabokra? Mit nem vettünk észre, mitől féltünk? Miért nem engedtünk neki teret?

Mire nem állt(unk) készen? Miben vagyunk mások? Ő vajon miben más?

Mit tudtunk meg azóta magunkról? Lehetséges, hogy valaminek a lezárását nem tudtuk még feldolgozni, csak maximum  megtanulni a hiánnyal együttélni? Mi az akadálya, hogy felemeljük a telefont és felhívjuk? Mitől tartunk? Mi vár a vonal végén?

Hogyan lehetne rendbehozni a haraggal elhanyagolt kapcsolatot? Hogyan lehetne elengedni azt, ami már végleg nem a része az életünknek, és aminek mi sem vagyunk már része?

Forrás:
Unsplash

Vajon ha beszélünk róla, most öt, tíz, tizenöt évvel később, érettebben, higgadtabban vajon most? Most megélhetjük azt, amit akkor nem? Hát nem ez lenne a legnagyobb csoda az életben?

Helló, itt vagyok, készen arra, hogy a haragot elengedjük, és megbeszéljük a dolgainkat. Aztán mi lesz belőle? Lezárás, vagy további sok-sok beszélgetés? Majd elválik.

Helló, te, akit nem tudtam lezárni, csak elfogadni a hiányod. Helló, kedves, megengeded, hogy elbúcsúzzam tőled örökre?

Megengeded, hogy végre emlékké lehess ahelyett, hogy a képzeletemben élnél minden nap? Vagy visszajössz? Mert ha igen, akkor most már ne menj el. Elengedni úgysem sikerül.

Helló, rendbehozandó barátság, gyere beszéljük meg! Helló, régi én, régi szokások, régi fájdalmak! De legfőképp helló, új én!