Egyéb kategória

Samponmentes hajmosás – ahogy én csinálom

Panni egyetemistaként próbál úgy élni, hogy minél kevesebbet ártson a Földnek, cserébe minél nagyobb harmóniát teremtsen meg maga körül. Nálunk megjelenő első írása arról szól, sampon nélkül hogyan (és mivel) mos sampon hajat.

vous - 2018.06.09.
Samponmentes hajmosás – ahogy én csinálom

(A cikk tetején látható kép illusztráció.)

Nemrégiben közzétettem Instagramon egy képet, hogy két hónapja nem mostam meg a hajamat hagyományos samponnal. Ezután sokan írtatok, hogy akkor mégis mivel mosom és mikor írok róla bővebben?

Objektum doboz

Most.

Mert most már lassan 4 hónapja nem használtam sampont, így már azért valós tapasztalatokkal rendelkezem. Szívem szerint legalább egy fél tesztelném a módszert, de nem akarlak annyit váratni Titeket, ezért inkább írok most, és majd megint, ha változás következik be.

Tavaly nyár óta többféle módszert is kipróbáltam, először csak poénból, később már azért, mert nagyon fénytelen és száraz volt a hajam, illetve szerettem volna a magamra kent kemikáliák mennyiségét csökkenteni. A korábban kipróbált alternatívákról a következő bejegyzésben olvashattok majd, most arról számolok be, hogy jelenleg mivel mosom és hogy működik.

Ez a különleges termék pedig nem más, mint a rozsliszt. Igen, jól olvastad: rozsliszt.

A cikk itt még nem ért véget!

Ha kíváncsiak vagytok, hogyan kell használni a rozslisztet, kattintsatok ide, a blogomra!

Van élet hajmosás nélkül! Rimóczi Zsófi

Van élet hajmosás nélkül – ezek a nők bebizonyítják

Tiniként láttam egy ismeretterjesztő sorozatot az emberi testről. Az egyik részben a hajról volt szó. Két dolog maradt meg nagyon: az egyik, hogy vannak, akik hajvágás nélkül, évekig növesztik a hajukat, akkor sem nő nekik egy bizonyos hossznál tovább. A másik, hogy a haj és a fejbőr valójában öntisztuló, egy idő után nincs szükség samponra, balzsamra. Néhány hónap, és gyönyörű, egészséges hajkoronánk lesz enélkül is.

Korábbi cikkünket ide kattintva >>> olvashatjátok.

Ajánlott cikkek