A mérgező párkapcsolat általában ártatlanul indul. Mi több, kifejezetten boldog, ideális kapcsolatnak tűnik. Boldogok vagyunk, mert úgy érezzük, révbe értünk, párunk minden szempontból tökéletesnek tűnik: a tenyerén hordoz minket, állandóan bókol, mindent tudni akar rólunk, és minden percét velünk akarja tölteni. Ha nem lehet velünk, telefonál, üzenetet ír, tudni akarja, mit csináltunk, kivel voltunk.
Csak később, amikor felszállt a rózsaszín köd, derül ki, hogy valójában ezek az érzelmi függőség kialakításának eszközei voltak. A sok együtt töltött idő során elszigetelt minket a barátainktól, a szeretteinktől, az örökös érdeklődés állandó ellenőrizgetésbe csap át. Azonban a kezdeti mézesmadzaggal sikerült elérnie, hogy ezeket a jeleket későn, már túl későn vesszük csak észre, amikor már több lánccal összekötöttük az életünket.
Ekkor kiszállni nehéz, ráadásul úgy érezzük, csak rá számíthatunk, ő az egyetlen támaszunk, annak ellenére, hogy nem méltat minket, nem biztat és nem motivál, sőt, kritizál, megaláz.
Időnként visszatér az az izgalom, szenvedély, amit az elején éltünk át mellette – ez ismét csak abban segít, hogy amikor újra teljesen kontroll alatt akar tartani, akkor ezekre gondolva elviseljük a helyzetet. Sokszor nehéz is észrevenni, átléptük-e már a határt: ő azt mondja, hogy fáradt, ideges valami más miatt, azért volt velünk is „türelmetlen”, esetleg ránk hárítja a felelősséget, mi húztuk fel, mi figyelhettünk volna jobban rá.
A legsúlyosabb játszma az „annyira szeretlek, félek, hogy elhagysz” című lemezt feltenni – a női szív természetesen elhisz és elbír mindent, hát ez is megolvasztja az ellenállást.
Hogyan védekezzünk ellene?
De mit tehetünk mi? Érdemes szenvedni egy ilyen kapcsolatban a rövid mennybéli pillanatokért, vagy próbálkozzunk megváltoztatni, megnevelni a párunkat? Vagy lépjünk ki azonnal, csapot-papot hátrahagyva? Először illik egy nagyot beszélgetni őszintén, szembesítve a másikat érzéseinkkel. Mondjuk ki egyértelműen, hogy számunkra ez a felállás így elfogadhatatlan, konkrét példákkal illusztrálva, mire gondolunk – a „mindig” és a „soha” szavakat kerüljük, komolytalanná teszik mondandónkat. Ne túlozzunk, és ne is toljunk minden felelősséget a másikra, hiszen egy kapcsolat két emberen múlik. Ha másban nem, hát abban, hogy megengedtük, hogy ezt tegye velünk, mi is ludasok vagyunk.
Olvassátok tovább a cikket IDE kattintva!
