Egyéb kategória

Hová tűntek mindenki kedvencei, az Olsen ikrek?

Bárki, aki élt a kilencvenes években és a 2000-es évek elején, látott minimum egy filmet vagy sorozatot, amiben Mary-Kate és Ashley Olsen volt a főszereplő. Bevalljuk vagy sem, imádtuk őket, ám mostanság keveset hallani róluk, ezért mi utánajártunk, mit is csinál jelenleg a világ leghíresebb ikerpárja.

vous - 2018.07.10.
Hová tűntek mindenki kedvencei, az Olsen ikrek?

Bír-lak, Kettőn áll a vásár, 2×2 néha sok(k), Római Vakáció. Csak néhány a rengeteg sorozat és film közül, amin felnőttünk, hála az Olsen ikreknek. Karrierjük már csecsemőkorukban fénysebességgel beindult, azután a folyamat már megállíthatatlan volt. Filmes karrierjük mellett pedig cégük, a Dualstar már a 2000-es évek elején is tonnaszámra adta el a Mary-Kate és Ashley nevéve fémjelzett cuccokat, legyen szó ruháról, sminkről, sőt még tanszerekről is.

Objektum doboz

18 éves korukra azonban hirtelen úgy döntöttek, örökre maguk mögött hagyják a filmezést és saját céljukra koncentrálnak, ami nem volt más, mint a divatvilág meghódítása. A tudatos elszigetelődés a médiától és a divatszakmába való betörés olyanyirra jól sikerült, hogy a lányokat azóta az Amerikai Divattervezők egyesülete kétszer is megválasztotta az Év Női Divattervezőinek. Komoly és elkötelezett munkastílusuk igazán példaértékű, stílusuk pedig visszavonhatatlanul ikonikus trendet indított el a fiatalok körében. A most 32 éves ikerpár tehát nem tűnt el, csupán máshol kamatoztatja tehetségét, érdekesség viszont, hogy húguk, Elizabeth Olsen éppen mostanság bizonyítja rátermetségét a filmvásznon, mint a Marvel-univerzum Skarlát Boszorkánya.

Objektum doboz

Objektum doboz

Ajánlott cikkek