Egyéb kategória

Pozitív megerősítések vágyaitok eléréséhez: tényleg működik? Hogyan?

„Szeretem és elfogadom magamat.” „Anyagi bőség vesz körül.” Ha máshol nem, A titok című filmben biztosan találkoztunk már az esténként elsuttogott és tükörre írt „pozitív megerősítéssel” mint vágyaink elérésének egy biztos módjával. Nemcsak a divatos ezoterikus művekben, hanem az üzleti életben is hallhatunk arról, hogy az önmagunk számára tett erőteljes pozitív kijelentések egészen céljainkig repíthetnek bennünket. De vajon ez valóban így van?

vous - 2018.09.12.
Pozitív megerősítések vágyaitok eléréséhez: tényleg működik? Hogyan?

A pszichológia mai állása szerint van tudomány az egyre népszerűbb pozitívmegerősítés-kultusz mögött: tudatalattink ugyanis nem tesz különbséget a valóság és az általunk befelé vetített kép között, így aztán a megfelelő affirmációk valóban segíthetik elérni azt, amit igazán akarunk. Más kérdés persze, hogy „nem elég a jóra vágyni, a jót akarni kell, és nem elég akarni, de tenni, tenni kell”, ahogyan azt Váci Mihály igen precízen megfogalmazta ismert versében. Nézzük, mi a titka annak, hogy a megerősítések ne csak segítsék cselekedeteinket, de a lehető legtöbbet hozzuk ki belőlük…

Bárhogy csinálhatjuk: rajtunk múlik

Igen, van olyan, akinek az működik, ha hangosan kimondja, akár többször egymás után, éberen és frissen. Más elalvás előtt magában ismételgeti, egyfajta mantraként, ilyenkor az elme különösen befogadó, vékonyabb a határ az álom és a valóság között. Olyan is van, aki papírra írja, és a cetliket a lakás különböző pontjain helyezi el, amolyan szöveges vision boardként. Egyéntől függ, kinél mi az, ami működik: a lényeg, egyszerre mindig egy állításra fókuszálunk.

Jelen idejű, kijelentő módú, pozitív állítás legyen

A legfontosabb alap, hogy miként fogalmazzuk meg célunkat. Nem azt mondjuk, hogy „lesz egy új autóm”, hanem elért célról beszélünk: „van egy új autóm”, esetleg „imádom az új autómat”, itt akár a színét, típusát is belevehetjük, ha már biztosan tudjuk, hogy azt akarjuk. A részletek fontosak és hasznosak, de vigyázzunk, ne korlátozzuk magunkat, hiszen nem csak óceánkék vagy tűzpiros autóban lehetünk boldogok!

Olvassátok tovább a cikket!

Forrás:
Unsplash
Ajánlott cikkek