Régen is mutogattuk a családi fotóalbumot a barátoknak, mégsem lettünk depressziósak – miben mások a közösségi oldalak?

Ilyen sármos pasi Pierce Brosnan fia

Pierce Brosnan sem tartja rosszul magát, de a fiatalok figyelme már inkább a fiára irányul, a 17 éves Paris-ra.

A 65 éves Brosnan feleségével, Keely Shaye Smith-el összesen öt gyermeket nevelt, ám 2013-ban fogadott lányuk Charlotte elhunyt édesanyjához hasonlóan petefészekrákban. Külön érdekes, hogy a színész két családot tart össze és viselkedik mintaapaként úgy, hogy a sajátja csecsemőkorában elhagyta őt, és sok hányattatott év után mostohaapja lett élete első igazi apafigurája. Pont ezért döntött úgy, hogy saját gyermekeinek megmutatja, milyen jó érzés teljes családban élni. Még azelőtt el is kezdhette ezt, hogy saját gyereke született volna. Első házassága 1980-ban köttetett Cassandra Harris ausztrál színésznővel, akit két gyermekével együtt szeretett meg. Közös fiuk Sean 1983-ban látta meg a napvilágot. 1991-ben az asszony elhunyt rákban, Brosnan pedig örökbe fogadta és egyedül nevelte tovább a srácokat. 1994-ben találkozott mostani feleségével, Keely-vel, akitől két gyermeke született, a 21 éves Dylan és a 17 éves Paris.

Az extrém magas Dylan modellkedik, de a fiatal Paris is bátyja nyomdokaiba lépett. A jóképű fiú hamarosan igazi fiatal férfivá érik, de már most elmondhatja magáról, hogy olyan cégekkel dolgozik, mint a Dolce & Gabbana, vagy a Ralph Lauren. Ha ez még nem lenne elég, meglehetősen sok magazin címlapján is találkozhattunk már a fotóival. Biztosak vagyunk benne, hogy sokat hallunk még róla.

Objektum doboz