Bruce Willis és Demi Moore együtt ünnepeltek

Bruce Willis és Demi Moore együtt ünnepeltek

A két szupersztár válásuk óta nem igazán mutatkozott együtt, azonban most az egész Instagram tele van lányuk szülinapján készült képeikkel! Egyet elárulunk: elképesztő aranyosak!

Demi Moore és Bruce Willis minden kétséget kizáróan a kilencvenes évek álompárja voltak, majd sajnálatos módon 2000-ben aztán elváltak és külön utakon folytatták. Lányuk, Rumer 30. Szülinapján azonban úgy tűnik összefújta őket a szél, hiszen mindketten résztvettek az eseményen, ami meg is lett örökítve. Másik lányuk, a 24 éves Tallulah-nak köszönhetően pedig az egész világ végigkísérhette az összejövetelt, hiszen Instagram sztorijában megosztotta, hogy mindenki közösen, Bruce és Demi is Rumernek énekli a “Boldog szülinapot!” Míg Demi jelenleg egyedülálló, addig Bruce Willis házas, felesége Emma Hemming fotómodell.

Objektum doboz