Egyéb kategória

Egy alkalmi ruha 29 másik élete

Amikor 2016-ban elindítottam a Holy Duck! blogot, tudtam, hogy szeretnék néhány kihívást végigcsinálni. Az egyik az volt, hogy megpróbálom a szekrényemben szomorkó alkalmi ruhát legalább harmincszor viselni – 29-szer a hétköznapokon.

vous - 2018.10.19.
Egy alkalmi ruha 29 másik élete

A harmincas szabályt Colin Firth felesége, a fenntartható divat egyik legismertebb nagykövete, Livia Firth tette világszerte ismertté. Azt kéri, mielőtt megvásárolnánk egy ruhát, gondolkozzunk el, viselnénk-e legalább harmincszor. Ha a válasz igen, akkor vegyük meg, így már jelentősen tudatosabb és fenntarthatóbb lesz a fogyaszztásunk.

A #30wears kihívásról bővebben itt >>> olvashattok.

Kritika

A #30wears kihívásnak természetesen számos kritikája akadt. Vannak olyanok, amelyek szerint a 30 túl kevés, miért nem inkább 300 vagy még annál is több? A kihívás Nagy-Britanniából indult, ahol a fogyasztás emberi ésszel felfoghatatlan méreteket ölt, minden buliba új ruha kell, az Oxford Streeten hömpölyög a tömeg, a ruhák néhány hetet töltenek a gardróbban, majd száműzik is őket. Számukra tényleg a harmincas szabály lehet kihívás, Magyarországon valószínűleg kalkulálhatnánk egy új számot. Más kritikák szerint nem szabadna minden ruhadarabot egy kalap alá venni, hiszen egy bugyit vagy zoknit jó esetben bőven többször viselünk harmincnál, míg egy alkalmi ruhadarab vagy elegánsabb holmik esetén ez szinte kivitelezhetetlen.

Én levélben, üzenetben számtalan visszajelzést kaptam arról, hogy a harmincas szabály sokaknál itthon is működik. Aki először hall a divatipar árnyoldalairól, szeretné tudatosabbá tenni a ruhavásárlását, annak ez óriási segítség lehet. Azoknak talán kevésbé, akik elhagyták a belépő szintet, és érdekelni kezdte őket a minimalizmus, a zero waste, így a kapszulagardrób témája is. Ott már bőven nem 30-as szabályról beszélünk. Nekik inkább a kiegészítések lehetnek fontosak.

Kiegészítés

Mielőtt megvásárolsz egy ruhát, ne csak azt a kérdést tedd fel, hogy viselnéd-e legalább harmincszor, hanem ezeket is:

  • Olyan minőségű, hogy kibír legalább 30 mosást?
  • Fél év múlva is szívesen felveszem majd?
  • Egy év múlva nem lesz ciki felvenni?

Akkor lássuk a szetteket! (Nem lesz mind díjnyertes, nekem is vannak kedvenceim, és van, amire azt mondom: soha többet!)

Az összes képért kattintsatok ide >>>

30/1

holy duck_30wears_viseld30szor_1

Forrás:
Mészáros Virág

Az összes képért kattintsatok ide >>>

30/2

Forrás:
Mészáros Virág

Az összes képért kattintsatok ide >>>

30/3

Forrás:
Mészáros Virág

Az összes képért kattintsatok ide >>

Ajánlott cikkek