Egyéb kategória

Ezek lehetnek az okai, ha száraz szájjal, szomjasan ébredtek

Bizonyára előfordult már velünk, hogy kiszáradt ajkakkal, szinte száraz nyelvvel ébredtünk olyan szomjasan, hogy alig vártuk, hogy egy pohár vízzel csillapíthassuk a szomjunkat. Ehhez kapcsolódhat egy általános, inkább rossz közérzet türelmetlenséggel és feszültséggel és máris kijelenthetjük, hogy közel állunk ahhoz, hogy kiszáradjunk. De vajon miért fordulhat elő, hogy így ébredünk? Olykor komolyabb lehet a baj, mint gondolnánk! A szakemberek szerint többek között ezek lehetnek az okai, ha száraz szájjal, szomjasan ébredünk.

vous - 2018.12.09.
Ezek lehetnek az okai, ha száraz szájjal, szomjasan ébredtek

A testünk nem dehidratálódik egyik napról a másikra, az általában ennél sokkal hosszabb folyamat. Egy 2010-es kutatás szerint a szevezetünknek megvan a maga ritmusa, a belső órája, amely szerint szabályozza a bevitt vízmennyiséget – alvás közben is, ezzel biztosítva, hogy akkor se száradjunk ki. Viszont előfordulhat, hogy valami hiba kerül a rendszerbe, megzavarjuk ezt a rutint és kiegyensúlyozatlanná válik a folyadékbevitelünk, illetve annak raktározása. Ebben sok esetben a hormonok, az alvási szokásaink, az életmódbeli tényezők és egyes betegségek is okolhatóak lehetnek. Ezért ébredhetünk úgy, hogy alig várjuk, hogy az alvás közben eltűnt folyadékot pótoljuk a szervezetünkben.

Olvassátok tovább a cikket!

Forrás:
Depositphotos
Címkék: #ébredés #okok #víz
Ajánlott cikkek