Egyéb kategória

7 ok, amikor kihagyhatjátok az esti zuhanyt

Az emberek általában szeretnek fürdeni a nap végén, de akadnak olyanok is, akik egyszerűen nem szeretnek mindennap tusolni. Akárhogy is, úgy növünk fel, hogy a napi zuhany szinte kötelező a megfelelő higiénia megtartása miatt. Mégis vannak olyan helyzetek, amikor nyugodtan kihagyhatjuk a napi tisztálkodást.

vous - 2018.12.12.
7 ok, amikor kihagyhatjátok az esti zuhanyt

És ha kihagyjuk egyszer-kétszer a napi zuhanyzást, még talán jót is teszünk a bőrünknek a szakemberek szerint. Merthogy a napi fürdés kiszáríthatja a bőrünket, illetve megölheti azokat a baktériumokat is, amelyek pedig kifejezetten jót tesznek a bőrünknek. Vagyis érdemes megfontolni, hogy mi lenne, ha egyszer-kétszer kihagynánk a napirendből az esti zuhanyt.

„A bőrünkön él több olyan baktérium, amik ‘jó baktériumok’, amelyek védik a bőrünket a különböző fertőzésektől – magyarázta dr. Jill Waibel miami bőrgyógyász. – Tusolás közben ugyanis nemcsak a koszt mossuk le magunkról, hanem felboríthatjuk például a bőrünk pH-egyensúlyát is.”

  1. De nézzük, melyek azok a helyzetek vagy azok a napok, amikor nem szükséges a zuhanyzás, íme!
  2. Amikor igazán hideg van odakint. A forró víz és a szappan jobban szárítják a bőrt.
  3. Önbarnítókrém használata után. Lemossuk azt, amit rákentünk.
  4. Ha ekcémában szenvedünk. A víz még jobban kiszáríthatja a bőrünket (kérdezzünk meg egy szakembert!).

Nézzétek meg a többi helyzetet is!

Forrás:
Pixabay
tusol fürdés zuhany

Írtunk már korábban is a zuhanyzásról, olvassátok el ezt a cikkünket is:

Ezért lehet veszélyes, ha túl sokat zuhanyoztok

Igazából a zuhanyozás olyan, mint egy ördögi kör. Az égvilágon semmi kedvünk hozzá, de ha beálltunk a víz alá, alig lehet kikönyörögni minket onnan. A tudomány most pedig egy újabb infóval látott el minket, amire eddig nem is gondoltunk volna!

Ajánlott cikkek