Egyéb kategória

DIY farsang: Ariel jelmez

Bora lányom először, sőt aztán hetekig tartotta is magát ehhez, Ariel szeretett volna lenni a farsangon. Örömmel vágtam be a jelmez készítésébe, egy gyerekkori emlék miatt. Pötyi, a legkedvesebb ovis barátnőm egy alkalommal sellő volt farsangon, és irígykedve néztem, mindig akartam én is egy sellő jelmezt. Most ugyan nem magamnak, de örültem, hogy Borának készíthetek egyet. Na, de hogyan készült?

vous - 2019.02.03.
DIY farsang: Ariel jelmez

A jelmezkészítésben azt szeretem, hogy elég ha csak az “olyan, mintha” érzés megvan, és máris garantált a siker. A legtöbbször készítek rajzot, amely során megtervezem, mit és miből fogok készíteni, milyen szabásmint kell hozzá.

Sellőfarok

Az Ariel jelemznél fontos, ne varrjunk szűk maxiszoknyát, hiszen a gyereknek szabadon kell mozognia benne. Én ezért is választottam egy elől rövid és hátul hosszú szoknyafazont. A sellőfarok alapját egy kék filcanyagból készített “szoknya” adta. A formát itt láthatjátok a rajzon, a tetejét visszahajtottam, gumit fűztem bele, így lett “szonya” forma.

De mielőtt a gumis derekat elkészítettem, a pikkelyeket is fel kellett varrnom. A pikkelyeket két különböző színű filcet használtam, és rájuk hasonló árnyalatú tüll anyagot varrtam, hogy fokozzam a pikkely-hatást.

A képekért és a további leírásért kattintsatok ide >>>

Forrás:
Séllei Lilla
Ajánlott cikkek