Zoli 35 éves, 3 éve vált el, 3 év házasság után. A gyerek akkor 2 éves volt. Ma már öt. Igazi nagyfiú. Óvodás. Zoli havonta egyszer látja a gyereket. A bíróság ugyan másként ítélt, de a gyerek anyja, Zoli egykori nagy szerelme, minden eszközzel megakadályozza a láthatást.

Lenne persze jogi út a helyzet rendezésére, és Zoli összes barátja meg a családja ezt az utat szorgalmazza, de Zoli még hiszi, hogy lehet más megoldás.

A gyerek azért már kezd elszokni tőle, ha találkoznak, idegenek egymás számára. Órák kellenek a felolvadáshoz, mire megtörténhetne az újra egymásra találás, véget ér a láthatás.

Zoli megcsalta a párját. Titokban és aljasul hónapokon át egy másik nő ágyában, lelkében kereste az izgalmat. Nem talált mást, se többet, mint amit odahaza is kaphatott volna. A lopott órák gyönyöre nincs arányban azzal a töréssel, fájdalommal és szenvedéssel, ami utána várt rá. De megtette, amit megtett, és az a másik nő tett róla, hogy ne maradjon titokban a viszony. A feleség meg tett róla, hogy ne maradjon büntetlenül a viszony.

Zoli szenved. Leszerepelt, mint férj, apaként pedig nem működhet zavartalanul. Ő pedig szeretne apja lenni a fiának, mert hiszi, hogy a fiának szüksége van rá. Zoli még küzd, leveleket ír, érvel és magyaráz. Könyörög és ígérget, hogy a láthatás gyakoribb legyen, hogy a gyerek ne az apja nélkül nőjön fel. De a volt feleség még nem jutott igazi elégtételhez. A kóbor szex, a hazugság, a hűtlenség bosszúért kiált.

Zoli még küzd, még remél, még apa. Szívbéli apja a fiának. Kár, hogy a fia ezt nem érezheti. Felnőttek kudarca torlaszolja el az utat szív és szív között.