Egyéb kategória

Tragikus véget ért a Pásztor Anna körül kialakult zaklatási ügy

Pásztor Anna énekesnő hónapok óta a bíróságra jár, egy negyvenéves férfi ugyanis nagyon komolyan zaklatni kezdte. Az ügy most váratlan fordulttal zárult le. 

vous - 2019.02.28.
Tragikus véget ért a Pásztor Anna körül kialakult zaklatási ügy

A P. J. monogramú férfi elképesztően sok, 196 oldalnyi levelet írt Pásztor Annának, az Anna and the Barbies énekesnőjének. Ezekben az irományokban nagyon súlyos fenyegetéseket fogalmazott meg, nemcsak Annára, de családtagjaira és a zenekar tagjaira vonatkozóan is. A szavakat megpróbálta tettekre váltani, amikor az énekesnő egyik koncertjére késsel a cipőjében érkezett, és mindent megtett, hogy Anna közelébe férkőzzön. Végül a biztonságiak még időben kiszedték a tömegből, és a rendőrségre vitték. Az ügyben feljelentés történt, majd megkezdődött a tárgyalás. 

Egy héttel ezelőtt a bíróság zaklatásról emberölkés előkészítésére súlyosbította a vádat. A mai napon a Rendőrség közleményben jelentette be, hogy a börtönben P.J. öngyilkosságot kísérelt meg. Az őrök időben észrevették, megkezdték a férfi ellátást, a kiérkező mentősök pedig annyira stabilizálni tudták az állapotát, hogy kórházba szállíthatták. Ott azonban hiába küzdöttek P.J. életéért, ma reggel elhunyt. 

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelki elsősegély-számot.

Ajánlott cikkek