Naponta utazom, és nem csak a vonat, a metró is gazdag élmény-lelőhely számomra. Ma reggel is találtam kincseket.
A fiú a gördeszkával a Battyányin szállt fel. Hosszú, csapzott hajjal, térdig érő, bő szárú gatyában, amolyan deszkás srác. A deszkát gondosan fejre állította, betolta az ülés alá, kisöpörte a hajat a szeméből, megviselt hátizsákjából elővett egy könyvet és belemerült. Szemmel láthatóan örömet okozott számára a könyv. Észre se vette a közben mellé lehuppanó negyvenes férfit. A férfi jólöltözött volt, vadiúj farmer, fényesre suvickolt fekete bőrcipő, szövetzakó – a jobbik, a menő fajtából. Napszemüveg a fejtetőn, gondosan nyírt, már őszülő séró. Olyannak tűnt, aki nem rászorultságból utazik velünk, a nagy utazótömeggel, a naponta ingázókkal, hanem tudatos döntés okán, olyan ZÖLD UTAZÓ, aki így (is) kíméli környezetét. A férfi egy bőr irattáskából vette elő a könyvét. Pillanatokon belül elveszett a betűkben ő is. Nem néztek egymásra. Észre se vették egymást, úgy hiszem. Ült egymás mellett két generáció. Akár apja meg a lázadó fia is lehetett volna. De idegenek voltak. Két szemlátomást eltérő, más dimenzió.
Velük szemben ültem, pont ráláttam könyveikre. Megnéztem mit olvasnak, mi az, ami annyira leköti egyiket, másikat….
Marie- Aude Murail: Lakótárs kerestetik című regényét falta mindkettő. És ettől nekem megdobbant a szívem. Mert én is olvastam.
A könyv egy testvérpár és 4 másik fiatal viszontagságairól, útkereséséről szól. Sutyi 22 éves és értelmi fogyatékos, akit testvére, az érettségi előtt álló Kléber támogat, ami óriási kihívás egy a kamaszkorból még épp csak kifelé lépegető fiúnak. És nincs könnyű dolga, mert testvére, a plüssnyuszit kedvelő, az igazságot gyermeki tisztasággal meglátó és hangosan kimondó Sutyi mindig csinál valami egekig kiáltót.
Szerintem, ha van ma könyv, ami a másság elfogadásáról, a szívből fakadó, de nem könnyen megvalósítható toleranciáról üzen, úgy hogy közben szórakoztatni is tud, nos a Lakótárs kerestetik, pont ilyen.
És varázshíd, ahogy látom itt útközben, nem csak egészséges és sérült emberek, de idősebbek, fiatalabbak között is. Mert hiába szállt le itt, aztán később a másik is, úgy, hogy egy szót se váltottak, hogy meg se látták egymást, én tudom, hogy ők ketten csak látszólag idegenek. Dehogy azok, erős kapocs köti össze őket, erős lélekkapocs.