Egyéb kategória

Lepkeszárny – novella nektek

Sokáig csak szomorkodott az a lány. Szégyellte, hogy más, mint a többi gyerek, a többi lány.  Egészen kicsi gyerekként is magányos volt, amikor a többiek játszottak, ő inkább félrehúzódott, átölelte magát, és befelé figyelt.

vous - 2019.08.22.
Lepkeszárny – novella nektek

Hiába hívták a többiek, nem vett részt a kergetőzésben, nem dobálta a többiekkel a labdát, nem játszott kidobósat, de még csak virágokat se szedett a lányokkal soha. Később is inkább naphosszat egyedül üldögélt a szobájában és bámulta az ablaka mögött elterülő rétet, a tavasszal életre kelő színpompás virágokat. Ez a látvány volt minden öröme, mulatsága és vigasza. Különösen akkor szerette a rétet, amikor megjelentek a pillangók is.

pillangó

pillangó
Forrás:
pixabay

A porzás időszakát, amikor virágillattal és az élet porával telik meg a levegő. Mert mássága ellenére az a lány szerette az életet és minden vágya az volt, hogy ne csak nézője, de részese legyen a pezsdülésnek. Mássága azonban akadályokat gördített elé. A Szégyent. A Titkot. Nehezebb teher volt ez akkor számára mindennél. Úgy hitte, égig érő, rozsdás vaskapu áll előtte, nincs benne elég erő annak megmozdításához. Nincs benne erő a kitárulkozáshoz.
Egy különösen nehéz nap után, amikor sajgó szívvel bandukolt, nem hazafelé vitték lábai. Került egy nagyot, a rét felé. Elfeküdt a fűben, szomorkodott. Kérdések zsongtak a lelkében, miért pont ő, miért nem más, miért éppen bárki? Miért történik ilyen bárkivel, ami vele, és lesz e változás valaha?  Mert, hiába az önként vállalt magány, azért arra vágyott ő is, hogy ugyan olyan legyen, mint a többiek. Csak hulltak a könnyei, és sajnálta magát nagyon.
A délelőtt járt az eszében, hogy kivillant a titok, és meglátták és nyomban szóvá is tették társai. A többi fiatal. Van, aki csak kérdezett, más fintorogva vont egyet a vállán, megint más úgy csinált, mintha nem látott volna semmit. De az egyik fiú, éppen az a fiú, akin az utóbbi időben gyakran rajta felejtette a szemét, az hosszasan nézte a titkot, olyan fürkészően, de nem látszott semmilyen érzés az arcán. Csendes, fénytelen maradt a tekintete, és aztán szó nélkül elfordult. Ez fájt a legjobban a lánynak. A fürkészés, aztán a csendes elfordulás.
Feküdt a rét közepén, és a pompás virágok lassan elringatták. Elaludt.  Álmában ezer pillangó járt táncot feje felett. A napfény átjárta karcsú testüket, szárnyaik csillámló fátyolként mozdultak – ezernyi pillangó, ezernyi tündérként járta be, őrizte álmát. Álmában boldog volt nagyon.

Azon a napon kezdett festeni. Attól kezdve táncolva futott a papíron, a keze alatt a ceruza, szinte magától lendült az ecset, és nem kellett kísérletezni soha: ismert és kikevert minden addig ismert színt, és olyanokat is papírra, vászonra vetett, amelyek csak az az ő lelkében születtek.
Új életet rajzolt magának, ami pezsgőbb volt a valódinál, érettebb, bölcsebb, izgalmasabb és elfogadóbb. Festett ő mindent: hegyeket, tengert, felhőt és mosolyokat, de a legjobban pillangókat szeretett festeni. És olyan pillangókat, mint ő, nem festett még soha senki ezen a világon, és úgy hiszem nem is fog soha. Mert azok a pillangók, ha jó ember falára kerültek, életre keltek. Ha jóságot éreztek, ha szerető szó hangzott el, ha szívből jövő, támogató ölelést láttak, egyszeriben felröppentek a papírról és csodatáncba csaptak. Fénnyel – a szeretet csillámporával szórták tele a jó emberek otthonát.
Keresték is a pillangók festőjét mindenhol az emberek, mert mondanom se kell, a lány nem fedte fel magát: gyönyörű pillangókkal ajándékozta meg az embereket, de kiléte sokáig, hosszú évekig titok maradt. Egészen addig, amíg egy nap, hóna alatt egy, a többinél is gyönyörűbb pillangóképpel, be nem kopogtatott ajtaján az a fiú, aki egykor régen olyan fürkészően nézett rá, a fiú, aki valamikor megdobogtatta a szívét, aki csendben maradt.
De akkor mégis ő kopogtatott az ajtón, izgalommal, várakozással telten. A lány ajtót nyitott és a fiú a kezébe vette annak kezét.
– Tudtam, hogy ezeket a képeket csakis te festhetted – mondta és megcsókolta az ujjait. Megcsókolta mindkét kezét, amelyeket egész addigi életében titkolt és rejtegetett mindenki elöl a lány. Az alig látszó, a bimbónyi, a pillangószárny formájú ujjakat.

Ajánlott cikkek