asztrologia felso

Mit árul el az egyes csillagjegyekről a kínai asztrológia?

Minden egyes évet más állatövi jegy ural a kínai asztrológia rendszerében. Ez egy folyamatos, tizenkét éves körforgás, amely a Patkánnyal kezdődik, a Disznóval záródik. Minden jegy tizenkét évenként egyszer kerül uralomra, és sajátosan befolyásolja az adott esztendőt.

A születési évünk kiindulási pontnak tekinthető a kínai asztrológia struktúrájában. Természetesen az azonos évben született emberek nem teljesen egyformák, a rájuk jellemző tulajdonságok tekintetében.

A kínai horoszkópban a születési év leginkább a külvilágban való megjelenésünket, és a rólunk alkotott első benyomást írja le. A személyiségünk esszenciáját sokkal jobban meghatározza a születésünk napja. Ennek ellenére a születési évet is érdemes megvizsgálni, hiszen értékes információkkal szolgál egy emberről.

Az állatévek kezdete viszont nem január 1-én kezdődik, hanem általában február 4-én. Bizonyos években néhány nap eltéréssel indulhat a kínai újév, ehhez a dátumhoz képest. A saját születési év megállapításánál ezt a szabályt mindenképpen figyelembe kell venni.

Ebben az írásban megvizsgáljuk, hogy milyen tulajdondonságok, hajlamok, és hangulatok jellemzők a saját állatjegyünkre.

Patkány

Születési évek: 1948, 1960, 1972, 1984, 1996, 2008, 2020

Szeret állandó mozgásban lenni, nagy benne a szabadságvágy, független személyiség. Kedveli a társaságot, élvezi a nyüzsgést, jó kommunikációs képességei vannak. Nehezen viseli, ha korlátozzák, hamar kitör a béklyóból. A kihívások éltetik, a vállalkozó szellemének köszönhetően általában sikeresen veszi az akadályokat. Fontos legyőznie a türelmetlenségét, mert sokszor ez az, ami a sikerét megakadályozhatja.

Bivaly

Születési évek: 1949, 1961, 1973, 1985, 1997, 2009, 2021

Nyugodt és megbízható, ha egyszer elkötelezte magát valami mellett, kitartóan dolgozik érte. Az elképzelésein, viszont nehezen változtat, e miatt merevnek tűnhet a külvilág szemében. Inkább lassan, de biztosan éri el a céljait, idegenkedik a kiszámíthatatlan viselkedéstől. Hajlamos a halogatásra, nehezen állhat neki a feladatoknak, ennek hátterében az önbizalomhiánya állhat. Merjen belevágni a dolgokba, mert az erő és a kitartás megvan benne a célok eléréséhez.

Tigris

Születési évek: 1950, 1962, 1974, 1986, 1998, 2010, 2022

A Tigris évében született ember energikus, és képes küzdeni a céljaiért. Nagy terheket is elbír, képes a közvetlen környezetének biztonságot és támaszt nyújtani. Makacsul ragaszkodik a véleményéhez, nehéz meggyőzni, még akkor is, ha már nem jó irányba tart. Szeret a lényegre törni, e miatt előfordul, hogy átsiklik a részleteken. Érdemes kicsit lassítania, vagy másoktól tanácsot kérnie, ha elakadt az életben. Lehet, hogy csak pár apró részlet hiányzik a sikeres megoldáshoz.

Nyúl

Születési évek: 1951, 1963, 1975, 1987, 1999, 2011, 2023

Nyugodt természetű, ösztönösen igyekszik békés, otthonos körülményeket teremteni. Kerüli a konfliktusokat, ügyel mások igényeire, mindent megtesz azért, hogy senki se érezze magát elhanyagoltnak a környezetében. A külvilág felé tanúsított állandó megfelelési kényszere miatt, számára kellemetlen helyzetekbe sodródhat. Fontos tanulnivalója, hogy képviselje a saját érdekeit, és akkor is vállalja fel a véleményét, ha az máséval ütközik.

Sárkány

Születési évek: 1952, 1964, 1976, 1988, 2000, 2012, 2024

Az átlagostól eltérő ötleteivel képes kitűnni a tömegből. Célratörő, bízik a képességeiben, kezébe veszi a dolgok irányítását. Amikor az ötletességét a kitartásával kombinálja, nagy sikereket tud elérni. A türelmetlensége okozhatja a kudarcait, előfordul, hogy túl gyorsan szeretne célba érni. Vegye figyelembe, hogy a sikeres munkához időre van szükség.

Kígyó

Születési évek: 1953, 1965, 1977, 1989, 2001, 2013, 2025

Jó az ítélőképessége, képes pontosan felmérni a helyzeteket, és felfedezni a problémákat. Szíve mélyén szeretne a középpontba kerülni, de ezt azért teszi, hogy a bölcs tanácsaival hasznára legyen másoknak. Hajlamos lehet a zárkózottságra, ez leginkább akkor jellemző, amikor túlhajtja magát vagy érzelmileg kimerül. Figyeljen oda a belső világának kiegyensúlyozottságára, mert ilyenkor lesz hasznára a világnak, a küzdeni tudásával és a bölcs tanácsaival.

Születési évek: 1954, 1966, 1978, 1990, 2002, 2014, 2026

Optimista természetű, aki képes jó hangulatot varázsolni maga körül, és fel tud vidítani másokat is. Szereti a mozgalmas, társasági életet, a kötetlen beszélgetéseket. Könnyen elragadja egy-egy ötlet, hatalmas erőbedobással veti bele magát a megoldásba. Aztán, ha problémába ütközik, könnyen otthagyja az addig izgalmasnak gondolt feladatot. Hirtelen fellángolásai mellett, képes túlzásokba esni, a lelki világa érzékeny és labilis lehet. Figyeljen oda a lelkére, szükség esetén kérjen támogatást a barátaitól, hogy kibeszélhesse azt, ami bántja.

Kecske

Születési évek: 1955, 1967, 1979, 1991, 2003, 2015, 2027

A Kecske évében született ember kedves, elfogadó, és gondoskodó másokkal szemben. E miatt ritkán kerül konfliktusba, nem szeret ártani embertársainak. Szeret segíteni, érdekelhetik a művészetek, és a spiritualitás. Sikerének útjában legtöbbször az önbizalomhiánya áll, mert nem hisz a tehetségében. Túlzottan kockázatkerülővé válhat, a nagyobb kihívásoktól elbizonytalanodhat. Jó, ha van mellette egy segítő, aki biztatja őt a cselekvésre. Amikor végre a tettek mezejére lép, ráeszmél a benne rejlő képességekre, és alkotásaival a világ jobbítására fordíthatja a talentumát.

Majom

Születési évek: 1956, 1968, 1980, 1992, 2004, 2016, 2028

Jól kommunikál, könnyedén teremt kapcsolatot másokkal. Szereti a változatosságot, többnyire élénk társadalmi életet él. Szereti a kihívásokat és a kockázatokat, versenyhelyzetben és vállalkozóként is meg tudja állni a helyét. Elszántan igyekszik elérni a céljait, arra viszont figyeljen, hogy ne gázoljon át másokon a saját sikere árán. Ilyen esetekben szerencsére feléled benne a tisztesség, és a becsületes úton maradva éri el a kitűzött céljait.

Kakas

Születési évek: 1957, 1969, 1981, 1993, 2005, 2017, 2029

Élvezi a reflektorfényt, szeret megismerkedni másokkal, udvariasan és elegánsan viselkedik. Ad magára, mindig ápolt, nála fontosak a külsőségek és a megjelenés. Szeret tanulni, a tudását folyamatosan csiszolja, presztízsnek érzi, hogy a hozzá intézett kérdésekre válaszolni tudjon. Nagyon bízik a saját ítélőképességében, néha túlságosan is. Ilyenkor mereven ragaszkodik a véleményéhez, még akkor is, ha nincs igaza. Érdemes néha félretennie a hiúságát, és alázattal fordulnia mások véleménye és tanácsai felé.

Kutya

Születési évek: 1958, 1970, 1982, 1994, 2006, 2018, 2030

A Kutya évében született emberek megbízhatóak, szavatartóak, és hűségesek az emberi kapcsolataikban. Tanácsait, bölcs meglátásait ösztönösen fogadja a közvetlen környezete. Őszinte és kritikus másokkal szemben, ő viszont nehezen viseli, ha bírálják. Hajlamos lehet sokat rágódni a problémákon, szorongóvá válhat. Erős benne a kötelességtudat, olykor viszont érdemes lazítania, és be kell látnia, hogy a világ összes terhét nem veheti a vállára.

Disznó

Születési évek: 1959, 1971, 1983, 1995, 2007, 2019, 2031

Tisztességes és kedves másokkal szemben, könnyen alakít ki kapcsolatokat. Szeret állandó mozgásban lenni fizikai és gondolati szinten is. Nagy lelkesedéssel vág neki a feladatainak, de nem erőszakosan, másokat elnyomva halad a céljai felé. Bizonyos helyzetekben viszont túlzottan merevvé válhat, és ragaszkodhat az elképzeléseihez, leginkább a túlzott biztonságra való törekvése miatt. Ilyen esetekben érdemes mások tanácsait meghallgatnia. A túlérzékenysége miatt hajlamos rágódni a problémákon, ezért figyeljen oda a lelki világának kiegyensúlyozottságára.