Christina Applegate

Minden elismerésünk Christina Applegate-nek: Igazi túlélő!

A közkedvelt színésznőt szinte mindenki ismeri számtalan szerepéből, de a színészkedés mellett egy fontos missziója is van. 

Christina Applegate művészcsaládban született: édesapja producerként, édesanyja pedig énekes- és színésznőként tevékenykedett. Szülei nem sokkal születése után elváltak, így Christinának két féltestvére van édesapja második házasságából.

Az áttörés

Karrierjében a nagy áttörést sok kisebb szerep után, az Egy rém rendes család hozta el számára, ahol a család szépséges, pasizós és enyhén butuska lányát, Kelly Bundyt alakította tizenegy évadon át. Ez alatt az időszak alatt számos más szerepe is volt, például az 1991-es Kipurcant a bébicsősz, anyának egy szót se! című vígjáték.

Érdekesség, hogy szintén ebben az időszakban jelentkezett a Titanic női főszerepére, ám mint tudjuk, azt végül Kate Winslet kapta.

Vígjátékok és a színpad

A kétezres évekből legismertebb filmje a 2002-es Édes kis semmiség lett, amelyben Cameron Diazzal játszott közösen. A Jóbarátokban is feltűnt két alkalommal, epizód szerepben, mint Rachel egyik húgaként, Amy-ként ismerhették meg a nézők. Ezért a vendégszerepléséért még Emmy-díjat is kapott. Ezekben az években a színpadon is kipróbálta magát, és 2005-ben Színházi Világdíjat is kapott, valamint Tony-díj jelölést is a legjobb musical színésznő kategóriában.

A 2010-es években több szinkron szerepet is vállalt. 2016-ban Mila Kunisszal játszott a Rossz anyák című vígjátékban, ami nagy kasszasiker lett a vegyes kritikák ellenére is. 2018-ban indult saját rendezésű Netflix sorozata, a Halott vagy, amiért újabb Emmy- jelöléseket kapott.

Forrás:
Instagram

Jótevő színésznő

Bár Christina folyamatosan dolgozik, az évek során az egészségével is meggyűlt a baja. 2008-ban mellrákkal diagnosztizálták, mivel még korai stádiumban fedezték fel, az élete nem volt veszélyben, de súlyos műtéteken kellett átesnie megelőzésként, mivel édesanyjától örökölte a mellrákra hajlamosító génmutációt. Idén látott napvilágot a hír, hogy sclerosis multiplexszel küzd, ami egy olyan idegrendszert érintő betegség, ami idővel fizikai és mentális problémákat is eredményez.

Christina híres a jótékony munkájáról, a kampányokról, amiket a mellrák-kutatás és a betegség megelőzése terén folytat. 2009-ben alapítványt hozott létre, ami segíti a nőket a mellrák korai szakaszban való felismerésében, mivel neki is ez mentette meg az életét.

600

Névjegy

Név: Christina Applegate

Született: Los Angeles, 1971. november 25.

Foglalkozás: színész, táncos

Családi állapot: házas, egy gyermek édesanyja

Magasság: 165 cm

Csillagjegy: nyilas