anyaság

Ott szoptatsz, ahol akarsz, ha kell, nyilvánosan?

Kezdő anya koromban még igyekeztem másoknak megfelelni, de mára ennek vége. Azt csinálok, amit akarok, és ami nekünk jó, nem érdekel, ki rosszallja, és neked is ezt kellene tenned.

Képzeld el, hogy egy szép napon bemész a munkahelyedre, dolgozol, végzed a dolgod, mint mindig. Ebédidőben elmész az étterembe, kérsz egy tál spagettit, leülsz a szokásos helyedre a kollégáiddal, és békésen megkezded a menü elfogyasztását, amikor egyszer csak odalép hozzád egy szemöldökét ráncoló idős néni, és így szól: “Ezt nem itt kellene csinálni, hanem egy mosdóban vagy otthon, de ennek nem itt van a helye.” Meg lennél döbbenve? Zavarba jönnél? Nem tudnád, hogy akkor most pontosan mit is kellene tenned? Teljesen jogosan.

anyaság
A gyerekkel töltött időt nem tudom kizárólag a lakásban ülve, az anyaságnak örvendezve eltölteni.
Forrás:
Pexels

Már az ősember is így csinálta

Én is mindig ezeken az érzéseken mentem át minden alkalommal, amikor nyilvános helyen szoptattam a kislányomat, és valaki letámadott. Aztán átestem a holtponton, és valahogy elfogyott belőlem az energia, hogy még ezen is aggódjak.  Ha már abban a helyzetbe kerültem, hogy nyilvános helyen szoptatok, akkor valószínű, hogy egyébként is elég elfoglalt vagyok, épp úton a postára, az orvoshoz vagy vásárlásból jövet, és a mások dolgába avatkozó bigott emberekre már nem jut energiám.

Visszatérve a fenti párhuzamhoz: ha te nem szeretnéd a munkahelyi klotyóban elfogyasztani az ebédedet, akkor az én babámnak miért kellene?

Azért, hogy nehogy valakit megzavarjon a mellem látványa?

Van egy hírem: ha vannak, akik attól tartanak, hogy a férjüknek túlságosan megragadja a figyelmét az, ami tulajdonképpen az utódok táplálására évmilliók alatt kifejlesztett zsírszövet zsák, akkor a problémák a házasságban valószínűleg mélyebben húzódnak. A mellek etetésre vannak kitalálva, nem az én problémám, ha valaki mást lát bele.

Nem fogok mindig mosdót hajkurászni

Azoknak is van pár gondolatom, akik a felháborodott hangvétel helyett inkább az álszentséget választják, és azzal érvelnek, hogy a szoptatás olyan bensőséges dolog, amit a legjobb kettesben, egy csendes szobában megélni az ember babájával. Bár részben igazuk van, az a helyzet, hogy a gyerekkel töltött időt nem tudom kizárólag a lakásban ülve, az anyaságnak örvendezve eltölteni. Időnként sok és fontos elintéznivaló jön össze, és van, amikor a szükség úgy hozza, hogy a bevásárlóközpont közepén kell szoptatnom. Amellett, hogy nem akarom őt sem egy ki tudja milyen állapotban lévő nyilvános vécébe száműzni, én sem akarom ott a falat bámulni egy negyed órán át, és még kedvem sincs minden alkalommal mosdót keresni, ahelyett, hogy leülnék az első alkalmas ülőhelyre.

Enni mindenkinek kell, ez a világ legtermészetesebb dolga. Az viszont nem természetes, hogy vannak, akikben egy táplálkozó csecsemő látványa olyan megbotránkozást vált ki, hogy képesek megszakítani a napjukat azért, hogy letámadhassanak egy vadidegen anyukát.

Betti történetét Király Etel írta le.