Egyéb kategória

Történelmi személyek, akik lehet, nem is léteztek

Kezdetekben a történetek szájhagyomány útján terjedtek, így sokszor változtak, kimaradtak belőlük információk, másokat pedig hozzájuk adtak. Emiatt léteznek olyan történelmi személyek, akik megeshet, nem is létezek, hisz szinte lehetetlen bizonyítani, hogy valóban a köztünk éltek a múltban.

vous - 2022.04.19.
Történelmi személyek, akik lehet, nem is léteztek

Bizonyos személyek valódi léte még mindig kérdéseket vet fel a kutatók számára. Ezeknek az embereknek a létezése csupán feltételezett, hisz nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy ők részesei voltak valóban a társadalomnak és a történelemnek.

1. Gilgames

Gilgames lényegében a Föld első szuperhőse. Apja halandó, anyja pedig istennő volt, aminek következtében emberfeletti erővel bírt. Ez így inkább mitológiának tűnhet, mint történelemnek, mégis léteznek bizonyítékok arra, hogy valóban létezett. A neve szerepelt az i.e. XXII-XXIV. századi listán, a Sumer királylistán. Állítólag Uruk városának ötödik királya volt, amit az egyik első városok között tartanak számon.

Statue_of_Gilgamesh,_U

Gilgames apja halandó, anyja pedig istennő volt, aminek következtében emberfeletti erővel bírt. Ez így inkább mitológiának tűnhet, mint történelemnek, mégis léteznek bizonyítékok arra, hogy valóban létezett.
Forrás:
Wikimedia

A királylista azonban azt is mondja, hogy százhuszonhat évig uralkodott, ami valószínűleg nem igaz. Német archeológusok 2003-ban azt állították, megtalálták a sírhelyét az Eufrátesz egykori medrének területén, ami visszaidézi az eposz szerinti sínyughelyét.

2. Homérosz

Homérosszal kapcsolatban az igazság az, hogy több a találgatás, mint a valódi tény. Számos elmélet próbálja megválaszolni a kérdést Homérosz személyazonosságával kapcsolatban. Samuel Butlerhez fűződik egy érdekes felvetés, miszerint egy nő volt az Odüsszeia szerzője, bár szerinte az Iliászt tényleg egy férfi írta.

Homer_British_Museum

Homérosszal kapcsolatban az igazság az, hogy több a találgatás, mint a valódi tény.
Forrás:
Wikimedia

Hérodotosz szerint Homérosz időszámításunk előtt 750-700 között élt. Sokan úgy hiszik, hogy vak volt, bár ez feltehetőleg amiatt van, hogy az eredeti homeros szó bizonyos kontextusban bírhat a szó jelentésével. De akkor mégis mi lehet az igazság? Az egyik legnépszerűbb teória, hogy mint személy, olyan formában Homérosz nem is létezett, és a görögök hasonlóan használták, mint manapság az anonymus kifejezést szokták. Ugyancsak elterjedt az az elmélet is, hogy Homérosz a Grimm-testvérekhez hasonlóan csak összegyűjtötte a környékbeli mondákat, népmeséket egy nagy kerek történetbe kötötte őket egybe.

Súlyos bizonyíték egyelőre egyik elmélet mellett sincs, de talán nem is olyan fontos maga a személye, sokkal lényegesebb, amiket ezek a történetek közvetítettek és tanítottak generációkon át.

Szabó Veronika

Ajánlott cikkek