csok4

Szilveszteri csók dilemma, avagy hogyan estem pofára újévkor

Tudjuk, hogy Amerikában a szilveszteri csóknak nagy hagyománya van az ottaniak körében. Elhangzik a 3, 2, 1 és a párok egymásnak esnek, a szinglik pedig egész éjszaka keresik a csókpartnert. Én is kipróbáltam tavaly, és emlékezetes lett.

Ákossal már nagyon régóta voltunk jóbarátok, amikor elhívtak minket egy szilveszteri buliba. Akkoriban egyre többet flörtöltünk, és nagyon úgy tűnt a dolog, hogy a barátságunk új szintet lép, de egyikünk se merte megtenni az első lépést. Arra gondoltam ez a buli lehetne a vízválasztó, mivel szinte csak párok voltak ott, gondoltam éjfélkor könnyebb lesz az első csók, nem lesz akkora nyomás rajtunk.

Jó hangulatban voltunk, iszogattunk, társasoztunk a többiekkel, de egyre csak az órát bámultam, hogy végre elérkezzen a pillanat. Vajon ő is szeretné? Milyen lesz majd megcsókolni? Ennyi év után végre egymásra találunk? Csak ezek a gondolatok pörögtek a fejemben, amikor végre valaki felkiáltott:

Már csak egy perc!

A szobában az emberek elkezdték keresni a párjukat, egy-két szingli pedig újabb pezsgőt bontott. Ákos pedig ott állt mellettem, kissé feszengve, de mosollyal az arcán. A szerelmesek átölelték egymást, én még úgy éreztem, ez kissé furcsa lenne, elég lesz a csók, ami megtöri a jeget, és véget vet a folyamatos flörtölésnek, hogy új vizekre evezzünk. A visszaszámlálás elkezdődött, egymás szemébe néztünk, majd megcsókoltuk egymást.

Úgy éreztem ez a csók egy gyönyörű új évbe vezet, amit közösen fogunk megkezdeni!

Nem tartott sokáig, zavartan és nevetgélve néztünk fel egymásra a mámoros pillanatból, de tudtam, most minden másként lesz majd. Persze nem fogdostuk egymást az este további részében, helyette viccelődtünk, hogy ne legyen hirtelen kínos minden, de amikor hazafelé mentünk, Ákos áthívott következő napra magához, hogy együtt heverjük ki a másnapot. Első randinak nem a legjobb - gondoltam magamban - de végülis jó ideje ismerjük egymást, szóval nekem így is jó volt.

csok
Úgy éreztem ez a csók egy gyönyörű új évbe vezet, amit közösen fogunk megkezdeni!
Forrás:
Unsplash.com

Másnap, amikor átmentem hozzá, alig vártam, hogy beszéljünk a csókról és kettőnkről, de nem akartam túlságosan nyomulni, ezért próbáltam viccesen kezelni a helyzetet.

- Meg sem kérdezed az új csajodtól, hogy másnapos-e? - nevettem rá kacéran.

- Azért barátnőnek még nem mondanám…

- Valóban? - emeltem fel a szemöldököm.

- Hát még csak pár hete kavarunk…

- Kiről beszélsz? - meredtem rá, mint aki valami iszonyatos hírt kapott.

- Te kiről beszél?

Hát így derült ki, hogy Ákosnak alakulóban van egy barátnő, és engem pedig csak azért csókolt meg, mert mindenki azt csinálta a bulin, ciki lett volna, ha csak úgy állunk ott. Mindeközben én a földig süllyedtem, amiért azt gondoltam, nyert ügyem van. Úgy tűnik a jeleket is félreértelmeztem, mialatt már az esküvői harangokat hallottam. Ez után két dologban azonban biztos voltam. Ákossal egy ideig nem találkozok, és a szilveszteri csók maradjon Amerikában…

Ági történetét Juhász Adél jegyezte le