Képtelen vagyok arra, hogy egészséges kapcsolatokat alakítsak ki az életemben. Ennek több oka is van, ám a legfontosabb az, hogy a pasik mindig elmenekülnek akkor, amikor felhozom, hogy szeretem, ha megbüntetnek.
Eleinte csak viccelődés volt, majd komolyra fordultak a büntetéssel kapcsolatos poénok az első, még gimis szerelmemmel. Apró paskolásokkal és pofonokkal kezdtük, majd egészen komoly, sokaknak bántalmazásnak minősülő játékkal folytattuk. Vele véget ért a kapcsolatom, a már jól ismert szokásokat azonban vittem tovább a következő kapcsolataimba is.
Mindig óvatosan kezdtem felvezetni az aktuális páromnak a vágyaimat, egy bizonyos szint után azonban ezek mindig problémákat okoztak.
Vagy az volt a probléma, hogy képtelenek voltak úgy megütni, ahogy szerettem volna, annak ellenére, hogy ez nekem örömet okozott volna, vagy olyan fájdalmas sérüléseket hagytak rajtam, hogy mozogni is képtelen voltam.
Amikor az utóbbi kategóriába illő személlyel találkoztam, természetesen hamar véget ért a kapcsolat, és maradandó fizikai és lelki sérüléseket is szereztem általuk. Nem értettem, miért csak a két véglet létezik, és nem találok senkit sem, aki hajlandó lenne egy köztes utat találni.
Hosszas gondolkodás után felkerestem egy szakembert, hogy kiderítsem, mi áll a probléma hátterében. Számomra nehéz volt elkezdeni a terápiát, hisz féltem attól, hogy akár egy szakember is furcsán nézne rám vágyaim miatt, hisz én vagyok a hibás, amiért ezt akarom.
Kiderült, hogy a problémát a múltamban kell keresni.
Gyerekként sokat rosszalkodtam, problémás voltam. Akkoriban emiatt gyakran elfenekeltek, aminek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, hisz rossz voltam, megérdemeltem. A pszichológusom segítségével rájöttem, hogy ezek a büntetések már akkor szexuális ingereket keltettek bennem, amiket nyolc-tíz évesen még nem tudtam értelmezni.
Ez az oka annak, hogy a gimis szerelmemmel olyan sokáig kielégítettük egymás vágyait, valamint annak is, hogy a későbbiekben úgy éreztem, lehetetlenné vált számomra, hogy egyszer boldog házasságban éljek a családom körében. Hogy mennyire tudom majd ezt magam mögött hagyni, még nem tudom. De remélem, hogy idővel javul a helyzet. Hogy az első barátommal mi történhetett, hogy ilyen lett, lehet inkább jobb nem tudnom.
Brigi történetét Hargitai Alexandra jegyezte le
