A furryk egy itthon alig ismert szubkultúra tagjai, akikben az a közös, hogy valamilyen formában szeretnének állattá válni, állati tulajdonságokkal rendelkezni. Én is közéjük tartozom, de ezt senkinek nem merném elmondani, ugyanis félek az előítéletektől és a kirekesztéstől.
Rengeteg féle módon lehet valaki furry, kezdve a leglátványosabbal, ami mindenkinek eszébe jut a szó hallatán, hogy jelmezbe öltözik, és lehetőségeihez képest minél több időt tölt el benne. Viszont a legtöbben csak online, internetes közösségekben szerepjátékokban élik meg személyiségüknek ezen oldalát, és én is így kezdtem.
Utáltam magamat érte
Ismertem már korábbról mit jelent furrynek lenni, és akkoriban természetesnek tűnt, hogy azt gondolom ez valami elfajzott fétis, amely soha nem vonzott. Viszont ahogy egyre többet találkoztam a témával, egyre többször azon kaptam magam, hogy furrykről szóló tartalmakat nézek, és egyre jobban beleásom magam a dolgokba. Elkezdtem azon gondolkodni, hogy én mi lehetnék, és kíváncsiságból elkezdtem ismerkedni nemzetközi üzenőfalakon.
Ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy egyre jobban ebben a világban érzem magamat igazán otthon, és ez nagyon megviselt. Bűntudatom volt, pedig senkinek nem ártottam, csak egy képzelt karakternek adtam ki magam az interneten. Hosszú idő volt, amíg ezt sikerült tudatosítanom magamban.
Végül sikerült rájönnöm arra, hogy a legtöbben nap mint nap más arcunkat mutatjuk, én pedig végül egy állati lényként találtam meg önmagamat.
A szexualitás másodlagos
Sokan abban a tévhitben élnek, hogy a furry lét csak és kizárólag a jelmezes szexről szól. Én inkább a rejtett, de számomra az igazán valódi énem megélését látom benne. Ettől függetlenül vettem részt intim szerepjátékban, de ez számomra sokadrendű. Sokkal többet jelentenek számomra a távoli kapcsolatok, barátságok és a megértés, amire ebben a közösségben lelek, legyen szó az élet bármely oldaláról.
Felvállalhatom valaha?
Nem tudom, hogy valaha nyíltan felvállalhatom ezt a második életet a családom és barátaim előtt. Félek, hogy nagyrészük meg se próbálna megérteni, a többiek pedig nem tudnának ugyanúgy nézni rám, mint eddig. Úgy érzem, hogy túl nagyok az előítéletek és jobb, ha ez egyelőre az én titkom marad.
Arról meg csak álmodozhatok, hogy találok egy párt, aki, ha még csak a négy fal közt is, de megért és elfogad.
Péter történetét Kovács Ákos dolgozta fel.