pár

Elítélnek miatta, de nem adtuk fel: Így mentette meg a nyitott házasság a kapcsolatunkat

Huszonkét évesek voltunk, amikor megismertük egymást a férjemmel, huszonöt éves korunkban pedig ki is mondtuk egymásnak a boldogító igent. Hétköznapi életet éltünk a hétköznapi házaspárok hétköznapi gondjaival, a hatalmas szerelem pedig szinte észrevétlenül eltűnt a kapcsolatunkból. Ekkor jöttünk rá, hogy mindketten másra vágyunk…

Három csodálatos gyermek szüleiként meg sem fordult a fejünkben az, hogy elválunk, mert nem akartunk ekkora sebet ejteni rajtuk, viszont be kellett látnunk, hogy már nem vagyunk boldogok a házasságunkban. Szerettük egymást, és semmiképpen nem akartunk a másik nélkül élni, de az a bizonyos tűz nagyon hiányzott. Mindkettőnk erejét felemésztette a munka, és idejét sem tudtuk már, hogy mikor bújtunk össze utoljára az ágyban. 

Egy hosszú munkanap után épp a konyhában készítettem magamnak a szokásos esti zöldteámat, amikor a férjem belépett, a szemembe nézett, és feltette a nagy kérdést: mi lenne, ha kipróbálnánk magunkat nyitott házasságban?

Nehéz döntést hoztunk meg

Miután a férjem feltette a kérdést, teljesen lefagytam. A félelem és a meglepődöttség érzése váltakozott bennem folyamatosan, és kellett néhány nap, mire át tudtam gondolni, mire is vágyom. Százféle lehetőséget lezongoráztam a fejemben a jövőnket illetően, de mindegyik középpontjában egy kérdés állt: mi lesz a gyerekekkel?

Egy hajnalba nyúló beszélgetés után végül meghoztuk a nehéz, de annál felemelőbb döntést a férjemmel:

kipróbáljuk, hogy milyen a nyitott házasság.

Megegyeztünk abban, hogy ha a másik ismerkedni szeretne, vágyik a testi és lelki közelségre, akkor azt bárkivel szabadon megteheti, két feltétellel: a családi házba senki idegen nem teheti be a lábát, és nem beszélünk egymásnak a kalandjainkról. 

szomoru nő
Fel sem tudtam fogni, hogy mit is jelent az, amiben megegyeztünk a férjemmel.
Forrás:
Canva.com

A gyerekek semmit nem vettek észre

Másnap, amikor felkeltem, olyan volt, mintha egy álomból ébredtem volna. Fel sem tudtam fogni, hogy mit is jelent az, amiben megegyeztünk a férjemmel, ezért próbáltam elterelni a gondolataimat. Még inkább a munkámra és a gyerekekre fókuszáltam. Külső szemlélők szerencsére semmit nem vettek észre az egészből, engem viszont belülről emésztett a gondolat.

Ahogy teltek a hetek, egyre inkább kezdtem felszabadulni a gondolattól, hogy mostantól szabadon ismerkedek. Máshogy néztem a munkatársaimra, vagy a férfiakra a tömegközlekedésen. Előrelépés viszont nem történt a dologban. Előttem állt a lehetőség, hogy ismerkedjek, én viszont folyton azon kaptam magam, hogy mindenkit a férjemhez hasonlítok…

Három hónap telt el így…

Három hónapig csak kerülgettük egymást a férjemmel, nem beszéltünk szinte semmiről, engem viszont belülről feszített a gondolat, hogy vajon mikor, kivel, mit csinálhat. Egy reggel, amikor munkába készülődtünk, egyszerűen kibukott belőlem: én ezt nem tudom megtenni.ű

A férjem arcán meglepettség helyett megkönnyebbülést láttam. Három hónap után rá kellett ébrednünk arra, hogy ha bárkit megkaphatnánk ezen a világon, akkor is egymást választanánk.

Ő is képtelen volt megtenni, és én is.

Ellenben elkezdtem más szemmel nézni rá, évek óta először úgy, mint régen. 

Mónika történetét Szatmári Gabriella dolgozta fel.