cipok

Egyetlen vágyam volt, hogy kislányt szüljek, de csalódnom kellett…

Egy éve voltunk házasok a férjemmel, amikor eldöntöttük, hogy bővíteni szeretnénk a családunkat. Sosem idegenkedtünk a gyermekvállalás gondolatától, én pedig már tinikorom óta tudtam, hogy ha egyszer teherbe esek, akkor biztosan kislányt szülök majd. Nem is tévedhettem volna ennél nagyobbat…

A várandós nők egyik legikonikusabb jelmondataként is el lehetne könyvelni azt a gondolatot, hogy “mindegy, hogy fiú lesz-e vagy lány, csak egészséges legyen”. Én viszont úgy gondolom, hogy van némi ferdítés ebben a kijelentésben… Mintha szégyenkeznünk kellene a saját vágyaink miatt, ha esetleg inkább kislányra, vagy inkább kisfiúra vágyunk.

Azok a fránya női megérzések…

Amikor először megláttam a két csíkot a pozitív terhességi teszten, határtalan boldogság öntötte el a szívemet. Egyrészt természetesen az anyaság gondolata miatt, másrészt viszont azért, mert tudtam, éreztem, hogy a szívem alatt bizony egy csodás kislány fejlődik. Amíg én gondolatban már a rózsaszín falakat és a kis szoknyácskákat képzeltem el a kislányunk szobájában, a férjem próbált meg visszarángatni a földre: “Ne éld bele magad túlságosan, nehogy a végén csalódnod kelljen.”

A 12. heti ultrahang

Terhességem 12. hetében addig soha nem tapasztalt izgatottsággal léptem be a nőgyógyászati rendelő ajtaján, hiszen tudtam, hogy ekkor már fény derülhet a baba nemére. Az orvosom viszont próbálta csillapítani az izgatottságomat, hiszen ekkor még nem tudta biztosra megmondani, hogy kislányt, vagy kisfiút hordok-e a szívem alatt. Én viszont ragaszkodtam hozzá, hogy legalább próbáljuk meg kideríteni, a kíváncsiskodásom pedig életem legrosszabb napjához vezetett…

terhesseg
A kíváncsiskodásom életem legrosszabb napjához vezetett…
Forrás:
Unsplash

Az orvosom - bár nem tudta teljesen biztosan megállapítani - közölte velem, hogy én bizony kisfiút várok. A letaglózó hír után úgy éreztem, hogy összeomlik körülöttem a világ, és a nap további részét sírással töltöttem. Hiába próbált nyugtatni a férjem, vagy a legjobb barátnőm, nekem csak egy gondolat járt a fejemben:

Mégis mit kezdjek én egy kisfiúval?

Eljött a 16. hét…

A 12. heti ultrahang után egy teljes hónapig reménykedtem abban, hogy téved az orvosom, hiszen a vizsgálaton nem tudta teljesen biztosan megállapítani a babám nemét. A 16. héten viszont szembe kellett néznem az igazsággal: egyértelműen látható volt a felvételeken, hogy bizony egy kisfiú fejlődik a hasamban. Összetörtem.

A képzeletemben élő rózsaszín szoba képe a kis szoknyákkal teljesen összeomlott.

Ezt követően napokig csak árnyéka voltam önmagamnak, elképzelni sem tudtam, miért büntet engem az élet. A férjem nélkül valószínűleg nem sikerült volna átvészelnem ezt a nehéz időszakot.

Van kiút

A terhességem legvégéig gyötört a gondolat, hogy valószínűleg a világ legszörnyűbb anyukája leszek, mégsem tudtam megbarátkozni azzal, hogy első születendő gyermekem kisfiú lesz. A férjem és a családom segített át ezen a 9 hónapon, ami rengeteg dolgot tanított meg számomra. És amint a kezemben tarthattam az újszülött gyermekemet, minden kétségem és félelmem elmúlt.

Laura történetét Szatmári Gabriella dolgozta fel.