Egyéb kategória

5 dolog, amit soha ne viseljetek az első randin!

Az első randik általában elég stresszesek. Amikor odafelé tartunk, olyan gondolatok kavarognak a fejünkben, hogy mit fogunk mondani, mivel nyerjük meg magunknak a másikat, és egyáltalán: ugye élőben is ugyanolyan jó fej lesz, mint neten volt? Összefoglalva: van min aggódnunk, éppen ezért könnyítsünk meg a saját helyzetünket azzal, hogy legalább a ruhánkban biztosak vagyunk. Következzen tehát 5 olyan ruha vagy kiegészítő, amit jobb, ha nem választotok első randira!  

vous - 2022.02.19.
5 dolog, amit soha ne viseljetek az első randin!

1. Egy vadonatúj pár magas sarkú

Nem számít, hogy mennyire vonzó választásnak tűnik az este kezdetén, egy olyan pár magas sarkú, amit még egyértelműen nem törtetek be eléggé, valószínűleg előbb-utóbb elárul benneteket (és a bokátokat). Éppen ezért ne próbáljatok új cipőkkel villogni, maradjatok csak a régi, jól bevált magas vagy sima sarkak mellett – ha nem akartok idő előtt a másik karjaiban kikötni.

2. Bármi, amiben nem érzitek kényelmesen magatokat 

Példának okáért egy miniszoknya, aminél már otthon a tükör előtt állva is azon gondolkoztatok, nem túl rövid-e, pontosan ebbe a kategóriába tartozik. Vagy például egy olyan ruha, amibe csak nagy áldozatok árán tudjátok belepasszírozni magatokat. Hiába gondoljátok ezeket a darabokat szexinek, fuldokolni a vacsorán egy túlságosan szűk ruha miatt biztosan nem az. Inkább ragaszkodjatok a kevésbé csini, de kényelmesebb ruhákhoz – a komfortérzetből származó jókedv legalább annyit számít, mint a csinosság!

Forrás:
Unsplash.com

3. Túl sok parfüm 

Vegyük át újra: a parfüm lényege nem az, hogy az egész étterem tőletek illatozzon, sokkal inkább, hogy ha valaki közel hajol hozzátok, megcsapja egy kellemesen vonzó illat. Egy csepp parfüm vonzó, egy liter taszító, arról nem is beszélve, hogy a túl sok parfüm nemcsak azt az üzenetet küldi majd, hogy nagyon akartok tetszeni, hanem azt is, hogy magamutogatóak vagytok.

4. Nem a helyhez illő darabok  

Egy kis előre készülés sosem árthat. Ha már tudjátok, hol fogtok találkozni, nem árt ellátogatni az étterem, bár vagy kocsma honlapjára, és megnézni, hogy milyen hangulatú helyről van szó, vagy például mennyire puccos. Nincs annál kínosabb, mint kétcentis miniszoknyában mosolyogni a pincérre egy elit étteremben, arról nem is beszélve, hogy így semmiképp sem lesz rólatok a legpozitívabb az első benyomás… 

5. A „tökéletes” elsőrandi-szett

Örülnénk, ha lenne annyi ezresünk, ahány magazinban láttunk már tökéletes randiszettet, és mind ugyanarra a sémára épültek: elegáns, világos színű blúz, szűk farmer és magas sarkú. A gond ezzel az, hogy nem mindenkinél működik. Ha olyan típusok vagytok, akiknek ez jól áll, hát viseljétek, de sokkal fontosabb, hogy olyan ruhákat válasszatok, amik tényleg benneteket jellemeznek!

Mit viseljetek?

A válasz egyszerű: a randi előtt idézzetek fel magatokban egy emléket, amikor nagyon jól éreztétek magatokat a bőrötökben, és ha nincs más ötletetek, vegyétek fel újra azt a szettet, amit akkor viseltetek. Így úgy fogtok a randira érkezni, hogy ha a másikban nem is, legalább magatokban biztosak vagytok.

Ajánlott cikkek