A koronavírus-járvány megjelenése minden ember életét gyökeresen megváltoztatta. Gyermekeket és felnőtteket egyaránt megviselt mindaz, ami az elmúlt 2 évben történ, ez pedig olyan dolgokban is változást idézett elő, amire álmomban sem gondoltam volna.
Jómagam angol tanárként dolgozom egy vidéki kisváros egyik iskolájában, így pedig a saját bőrömön is megtapasztaltam a változások és korlátozások okozta nehézségeket. A gyerekek szerencsére viszonylag jól viselték ezt az időszakot, bár megviselte őket az online oktatás, és az, hogy nem találkozhattak személyesen a barátaikkal, osztálytársaikkal. A jelenléti oktatáshoz visszatérve azonban értek még igencsak komoly meglepetések minket.
Oltatni vagy nem oltatni…
Az oltásokkal kapcsolatos kérdésekben nem szeretném túlságosan kifejteni a véleményemet, a történet szempontjából viszont tisztáznom kell, hogy én felvettem a 2 oltást, és a tanári kar nagy része is ugyan így tett. Ahány ember, annyi vélemény, a gyerekek oltásáról nem is beszélve.
Viszont félelmetes, hogy ez a kérdés mennyire egymás ellen tudta ugrasztani az embereket.
Több kollégámmal is kaptunk már fenyegető hangvételű üzeneteket, még Facebookon keresztül is, amiben a szülők kifejtik a véleményüket az oltásokkal, maszkhasználattal kapcsolatban, külön kiemelve, hogy baj érheti a fejünket, ha hátrányosan különböztetjük meg a be nem oltott gyermekeket.
Lehetőségeinkhez mérten igyekszünk tiszteletben tartani, és meghallgatni minden véleményt, de mindig kihangsúlyoztuk, hogy a szabályokat nem mi hozzuk. Legtöbb esetben viszont süket fülekre talál a magyarázkodásunk, a helyzet pedig igencsak kezdett elmérgesedni az iskolán belül.
Az alma és a fája
Szokás mondani, hogy az alma nem esik messze a fájától, ezt pedig mi tanárok rendszeresen tapasztaljuk is. A rendetlenkedő, szemtelen gyerekek viselkedésére szinte mindig magyarázatot ad a szülővel való találkozás. Hiszen a gyerek magatartására leginkább az van hatással, amit otthon, a négy fal között lát és hall.
Természetesen tisztában vagyok vele, hogy nem lehetek mindenkinek a kedvenc tanára, ez a kérdéskör viszont még sosem vont magával ekkora mértékű problémát, mint az utóbbi néhány hónapban történt. Egyik órámon, amikor a kijavított dolgozatokat osztottam ki a diákoknak, egyikük felállt, hozzám sétált, lehúzta a maszkját és rám köhögött.
Nemes egyszerűséggel közölte, hogy azért köhög rám, hogy elkapjam a vírust, karanténba kerüljek és ne kelljen találkoznia velem.
Ezt a bosszúálló magatartást valószínűleg az váltotta ki, hogy elégtelent kapott a dolgozatára, ezért engem próbált megleckéztetni. Sok problémás gyerekkel volt már dolgom pályafutásom során, ez a viselkedés viszont engem is lesokkolt.
A diák családi helyzetébe belegondolva viszont egyáltalán nem meglepő, hogy így reagált. Szülei rendszeresen hangoztatják, hogy a vírus csak kitaláció, az oltás felvételével pedig csak a gyógyszergyártó cégeket pénzeljük. A szülői értekezleteken és az osztálycsoportban is rendszeresen hangoztatják, és a saját Facebook-oldalukon is napi szinten jelennek meg oltásellenes posztok, így nem csoda a gyerek reakciója.
Úgy gondolom, hogy a tanári szakma egy rendkívül szép hivatás, minden nehézségével és problémájával együtt, az ehhez hasonló helyzetek miatt viszont sokszor megkérdőjelezem, hogy megéri-e egyáltalán ezt csinálni…
